Hírek

2017.05.23. 18:15

Rendőrségi beszámolót fogadtak el a celldömölki képviselők

CELLDÖMÖLK - Jelentősen csökkent a bűncselekmények száma 2016-ban a Celldömölki Rendőrkapitányság illetékességi területén. A múlt év tapasztalatait dr. Palkó Andrea rendőr alezredes, rendőrsági főtanácsos, a celli kapitányság vezetője összegezte az önkormányzat testületi ülésén.

Ölbei Lívia

A beszámoló indításképpen leszögezi, hogy a Celldömölki Rendőrkapitányság területén a "közbiztonság szilárd; jelentős súlyú - erőszakossága, brutalitása miatt közfelháborodás kiváltására alkalmas - bűncselekmény nem történt", továbbá "nem alakultak ki olyan szervezett bűnözői csoportok, amelyek tevékenysége az állampolgárok biztonságát", illetve "a közrendről, közbiztonságról kialakított képet negatívan befolyásolnák". Mindent összevetve az ismertté vált bűncselekmények számában jelentős mértékű - több mint 23 százalékos - csökkenés tapasztalható a 2015-ös adatokhoz képest, ez pedig azt jelenti, hogy a celli járás továbbra is Vas megye "egyik bűnügyileg legkevésbé fertőzött területének számít". A múlt évben kiemelt figyelmet fordítottak a rendőrkapitányság munkatársai egyebek mellett a tulajdon elleni szabálysértések földerítésére, a lakosság "szubjektív biztonságérzetét javító intézkedésekre . De az idei év stratégiai céljai között is ki-emelt helyen szerepel a hatékony felderítés erősítése, a közterületi térfigyelő rendszerek fejlesztése. Ugyancsak a fontos feladatok közé sorolja a beszámoló a büntetőeljárások lefolytatásának gyorsítását, az ittas járművezetőkkel szembeni hatékony fellépést, valamint a polgárőr egyesületekkel és más, hasonló munkát végző szervezetekkel való hatékony együttműködést.

 

A részletes statisztikák egyébként azt mutatják, hogy a rendőrségi eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 2010-től folyamatosan csökken a celli járásban: 2016-ban 317 bűncselekményt regisztráltak a rendőrkapitányság területén, 33,3 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben, és 51,2 százalékkal kevesebbet, mint 2010-ben. Ezek szerint Vas megyei vonatkozásban a celli járás 2016-os részesedése a bűnözésből 7,5 százalék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!