A dicséret fontosabb a szidásnál - Minden, amit tudni érdemes Baktay Elséről, a hónap pedagógusáról

Baktay Else, a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola német anyanyelvű tanára egy Berlinben tanuló magyar férfibe lett szerelmes, így sodorta Magyarországra a szél. Férjével az egyetemen ismerkedtek meg, majd 12 évig Németországban éltek, időközben egy fiuk is született. 1985-ben költöztek Magyarországra, Else ekkor kezdett németet tanítani a szombathelyi középiskolában. Már az általános iskolában eldöntötte, hogy a pedagógusi pályát választja, a döntésben nagy szerep jutott tanárainak. Határozottak voltak és nagy tudásúak, tekintéllyel rendelkeztek, ami nagyon tetszett Elsének. A tanítás lett az álomszakmája, és rengeteget jelentett neki, hogy tanárai motiválták, támogatták, és felismerték a fiatal lányban a pedagógiai érzéket. – Még az ismerős gyerekeknek is folyton tanítottam valamit, így korán rájöttem, hogy ez a hivatás való nekem. Öröm fiatal emberekkel foglalkozni, szerintem engem is ők tartottak fiatalosan. Sosem történt olyan, ami miatt megbántam volna a döntésemet. A tanítás elégedettséggel tölt el, valószínűleg a jó tanulóimnak köszönhetően sem változtattam volna pályát.

Baktay Else a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola német anyanyelvű tanára. Fotó: Unger Tamás

Else 1970-ben kezdett tanítani, de sosem vált számára megszokott rutinná az oktatás: mindig felkészült az órák előtt, és átgondolta, hogyan tudná érdekessé tenni az óráit. A tanárnő úgy érzi, hogy mindig hamar véget értek az órák, mert nem voltak unalmasak, reméli, a gyerekeknek sem. – Változatos hivatás a tanítás, egyik nap sem hasonlít a korábbira vagy a következőre. Egy pedagógus nem csak tanít, többet ad a diáknak: fontos, hogyan viselkedünk, és mennyit foglalkozunk velük. A tanulót komolyan kell venni, a szidásnál pedig sokkal fontosabb a dicséret.

A tanárnő rengeteg örömteli élménnyel gazdagodott az elmúlt évtizedekben. Nagyszerű érzés volt számára az, ha távollétében hiányzott a gyerekeknek. Végül ő is mindig tanult a tanításból. – Az egyik osztálytalálkozón a régi diákjaim elmondták, hogy még mindig megvannak a németfüzeteik: időnként olvasgatják és lapozgatják őket. Nagyon jó érzés volt ezt hallani. Egy másik alkalommal az anyósom vonattal utazott, és éppen a diákjaim ültek mellette, akik rólam beszéltek, bár nem tudták, hogy ki előtt. Az anyósom mesélte, hogy milyen jólesett neki hallani a sok jót, amit rólam mondtak.

Amikor kiderült, hogy olvasóink Elsét választották április tanárának, már reggel telefonáltak neki az iskolából és gratuláltak az elnyert címhez. – Köszönöm szépen, hogy ilyen sokan szavaztak rám, nagy boldogságot jelent. A pályám vége felé járva különösen jó érzés, hogy engem választották. Jelenleg nem dolgozom a betegségem miatt, szerintem a tanulók ezért érezték úgy, hogy erőt adhatnak nekem ezzel a szavazással.