Hírek

2016.05.17. 18:00

A hit szobrai: Szabolcs Péter az életöröm alkotója

Sárvár - Szabolcs Péter Munkácsy Mihály-díjas szobrász alkotásaiból nyílt tárlat a sárvári Galeria Arcisban. A szobrokkal megtelt kiállítóhelyen a művész maga ajánlotta műveit a közönség figyelmébe.

Pajor András

A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1967-ben végzett Szabolcs Péter lengyel származású munkáscsaládban, 1942-ben született Diósgyőrött. Mind anyagilag, mind egészségileg nehéz körülmények között nevelkedett. Hosszú út vezetett Zalaegerszegre, ahol évtizedek óta most is alkot.

- Miskolcon nem kellett a fiatal művész, egy osztálytársam szólt, hogy Zalában tanítani lehetne, így átköltöztem az ország másik felébe. Másfajta közegbe kerültem, kézművesek közé, akiket nem szerettek az ipari munkások, mert ugyan ők építették a vasutat, de nem volt mit enniük - mesélt az akkori korszak realitásairól a szobrász.

Emberléptékű szobrain a hit, a minden emberi jónak mozgatója, az életbe, a jóba vetett hit, ami egész művészetéből sugárzik - szól róla a méltatás.

A Munkácsy-díjas szobrász művészként és tanítóként is alkalmazza a régiektől elsajátítottakat. Régen nem művészeket képeztek, hanem mester-embereket, akik a tárgyi és a szakrális világot még egyben látták - mondta a kiállító művész. Szabolcs Péter őszinte, élet-örömöt sugárzó szobrai június elejéig láthatóak a Nádasdy-várban talál-ható Galeria Arcisban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!