Hírek

2012.11.18. 06:13

A hónap ápolója/asszisztense: Riczuné Varga Kornélia

Az olvasók szavazatai alapján A hónap ápolója/asszisztense a sárvári Riczuné Varga Kornélia lett. 2005 óta dolgozik együtt a körzeti orvossal, dr. Sterba Gizellával. Összeszokott párost alkotnak.

Bajdó Bettina

Riczuné Varga Kornélia tősgyökeres sárvári. A kisvárosban született, itt járt általános iskolába, s itt tette le az érettségi vizsgát is.

- Már a gimnáziumban is nagyon szerettem a biológiát, ezért mindenképpen olyan irányban szerettem volna továbbtanulni, ahol hasznosíthatom a tudásomat - mondja a hónap nyertese. - Már az érettségi előtt tudtam, hogy az egészségügyi főiskolán szeretném folytatni a tanulmányaimat. Felvettek, s 2005-ben sikeres záróvizsgát tettem, diplomás ápolónő lettem. Az utolsó félévben kötelező gyakorlatra kellett jelentkezni. Megnéztem a lehetséges helyeket, s találtam egy sárvári háziorvosi rendelőt. Nem volt ismerős a név, dr. Sterba Gizellával előtte még sosem beszéltem, annak ellenére, hogy Sárvár kisváros, itt szinte mindenki ismer mindenkit. Beadtam a jelentkezésem, s így kerültem ide a rendelőbe. Már akkor nagyon örültem annak, hogy itt tölthetem a gyakorlati időmet. Megismertem a doktornőt, s megszerettem a betegeket is. Letelt a gyakorlati idő, elkerültem innen.

Nem sokkal a diplomaosztó után, a nyár vége felé csörgött Riczuné Varga Gizella telefonja, a háziorvosi rendelőből dr. Sterba Gizella kereste, s lehetőséget ajánlott neki.

- Nagyon örültem, amikor meghallottam, hogy állást ajánl nekem a doktornő - folytatja a diplomás ápoló. - 2005 októberében kezdtem el körzeti nővérként dolgozni, s azóta is nagyon szeretem ezt a munkát. Itt megtaláltam mindent, ami örömet okozhat egy munkában. Nemcsak a rendelőben dolgozom, hanem sokszor járok ki betegekhez házhoz is. Jó érzés, amikor mosolyogva fogadnak engem, ismernek, és sokszor nemcsak a betegségükről beszélgetünk, hanem az életük apró örömeit is megosztják velem. Én mindig is szerettem az ápolói munkát, szerettem vért venni, injekciót adni és sebeket kötözni. Ebben a munkakörben pedig mindezt megtehetem. Nagyon jó érzés segíteni másokon. Emellett a rendelőben adminisztrációs munkát is végzek, számítógépen rendezgetem a körzet adatait. Ez nem kis dolog, hiszen 2500 beteg tartozik hozzánk.

A körzet dolgozói szerint pozitív visszajelzés számukra, hogy betegeik rájuk szavaztak az Emberséggel az egészségért! sorozatunkban. Megerősítés ez arról, hogy jól végzik a munkájukat.

- A munkám inkább szellemileg merít ki, fizikailag nem terhel le - teszi hozzá A hónap asszisztense. - Szabadidőmet hasznosan töltöm, szeretek olvasni, rajzolni és kirándulni is. Ha van időm, szívesen járok moziba vagy éppen színházba, de a zenehallgatás is kikapcsol. Általában könnyedebb hangvételű regényeket olvasok, azokat kedvelem leginkább, amelyekbe az író egészségügyi vagy pszichológiai témájú szálakat is belesző. Mostanában sokat rajzolok, kimegyek a Csónakázótóhoz egyedül, leülök a partra, s tájképeket rajzolok vagy festek. Ez tud igazán kikapcsolni. A férjemet három évvel ezelőtt ismertem meg, két éve vagyunk házasok. Ha tehetjük, akkor rengeteget kirándulunk. A férjem kamionsofőr, sokat utazik külföldre, így ha itthon van, akkor belföldön kirándulunk. Itthon is rengeteg olyan sok szép hely és táj van, amit érdemes felfedezni. Egyelőre nincs gyermekünk, de már tervezzük a családalapítást. Ha megszületik a gyermekünk, akkor utána mindenképpen szeretnék visszajönni ide dolgozni. Én nem szeretnék kórházban tevékenykedni, a rendelőben találtam meg azt a hivatást, melyről mindenki csak álmodik. Azt csinálom naponta, amit szeretek, s ezt kevesen mondhatják el magukról. Én ezért hálával tartozom sok mindenkinek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!