Hírek

2012.11.17. 06:05

A hónap orvosa: dr. Sterba Gizella

Sárvár - Októberben A hónap orvosa dr. Sterba Gizella sárvári háziorvos lett. Nemcsak a betegek fizikai állapotával foglalkozik, hanem a lelki egyensúlyuk fenntartásával is.

Bajdó Bettina

Októberben is vártuk olvasóink ajánlásait és szavazatait az Emberséggel az egészségért! című sorozatunkban. A kezdeményezésünk során bemutatjuk az egészségügyi dolgozók helyzetét, munkáját, azt, hogy miként és milyen körülmények között gyógyítanak a mindennapokban. Kíváncsiak vagyunk, hogy kik azok, akik segítő kezet nyújtottak önöknek a bajban.

Voksolni az elmúlt hetekben az újságban található szavazószelvényen és internetes oldalunkon lehetett. Akárcsak az elmúlt hónapokban, úgy októberben is rengeteg ajánlás és voks érkezett a jelöltekre. Olvasóink szavazatai alapján októberben A hónap orvosa dr. Sterba Gizella sárvári háziorvos lett.

- Pécsett születtem és ott is jártam iskolába - mondja A hónap orvosa. - Az egyetemet is Pécsen végeztem el, 1976-ban diplomáztam. Az egyetemi évek alatt ismertem meg a férjemet, dr. Mosonyi Tamást, s a hatodik év után együtt jöttünk Sárvárra dolgozni. Nagyon szívesen jártam az egyetemre, nagyon szerettem tanulni. Számomra nem volt kérdés, hogy milyen hivatást válasszak magamnak, természetes volt, hogy orvos leszek. A férjem is így volt ezzel, pedig sem az ő, sem pedig az én családomban nem volt előttünk orvos. A férjem egy kis kitérő után a sárvári kórház szülészetén, én pedig a belgyógyászatán kezdtem el dolgozni.

Dr. Sterba Gizella a belgyógyászaton rengeteg tapasztalatot, gyakorlatot szerzett. A sebészeti és belgyógyászati ügyelet együtt volt, így a betegellátást, a diagnosztikát nagyon meg kellett tanulni.

- 1980-ban és 1986-ban születtek a fiaim, mind a kettő orvos lett, nagyon büszke vagyok rájuk - folytatja a háziorvos. - A nagyobbik Győrben urológus, a kicsi pedig Németországban belgyógyász. Azt mondják, hogy a szüleik munkássága példaértékű a számukra, s ez nagyon jól esik nekünk. Rajongásig szeretem a gyermekeimet. A második fiam születése után a család érdekében úgy döntöttem, hogy otthagyom a kórházat, s kijöttem körzetbe dolgozni. Ez 1987-ben volt. Azóta ez az én körzetem. Ez egy teljesen más típusú munka, a kórházban sürgős eseteket láttam el, itt az embereket és a családokat is ismerem. Közel kerültem a betegeimhez, így váltam a körzet gazdájává. Felelős vagyok a testi és lelki jólétükért.

Dr. Sterba Gizella nem hagyta abba a tanulást, négy alkalommal is szakvizsgázott, cukorbetegek gondozásával is sokáig foglalkozott.

- Tizenöt év épült meg a rendelő és a lakásunk, azóta itt fogadom a beteget - teszi hozzá A hónap orvosa. - Az évek folyamán egyre csak sokasodtak a cukorbetegek, így át kellett gondolnom sok mindent. Hamar meg is találtam az utódomat, most ő foglalkozik a cukorbetegekkel. Én a praxisomban nemcsak a gyógyításra helyezem a hangsúlyt, hanem a megelőzésre is. Fontos, hogy a betegeim szűrővizsgálatokon vegyenek részt. Egyre több a pszichés, szorongásos és depressziós beteg, sokan félnek a munkanélküliségtől, a rosszabb életkörülményektől, s ez sajnos kihat a családok életére is. Erről is sokat beszélgetek a betegeimmel, s próbálunk közösen gondolkodni. Persze nem szólok bele a döntéseikbe, én csak próbálom megerősíteni a hitüket a képességeikben. Az idősek is több figyelmet igényelnek, egyre inkább jellemző az elmagányosodás, még akkor is, ha családban élnek. Ezeken a problémákon is próbálok segíteni.

A hónap orvosa imádja a családját, ahogy ő fogalmaz, igazi feleség, anya és háziasszony. A családja rengeteget örömet okoz a számára, sokszor ebből merít erőt és energiát. Bár nehéz volt két gyermek mellett tanulni és dolgozni, de minden téren sikereket ért el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!