Hírek

2015.06.16. 17:45

A Saul fia a Savaria moziban közönségtalálkozóval

Szombathely – Két nap alatt minden jegy elfogyott az Agora – Savaria moziba keddre meghirdetett Saul fia-díszbemutatóra, úgyhogy duplázni kellett. Kétszer vett részt közönségtalálkozón a rendező és a hangmérnök is.

Ölbei Lívia

Zányi Tamás hangmester ráadásul „hazajön" Szombathelyre. A Cannes-i sikert megelőzve, még áprilisban kötötte le június 16-át a díszbemutatóra Mayer Rudolf, az Agora – Savaria mozi szakági vezetője. Aztán amikor május közepén több mint háromezer néző tombolt a Saul fia Cannes-i bemutatóján, azt az üzenetet küldte a forgalmazónak, hogy „a torkunkban a gyomrunk, drukkolunk". És Nemes Jeles László filmje iránt Cannes-ban végig kitartott az érdeklődés: díjai között ott van a Grand Prix és a hangért járó Vulcan-díj is.

A Cannes-i díjeső után Mayer Rudolf már csak azért aggódott, hogy az óriási nemzetközi siker és érdeklődés nem húzza-e át a szombathelyi számításokat. Nem húzta. Bár kicsit késve (Szombathely még mindig messze van Budapesttől) kedden délután megérkezett Szombathelyre Nemes Jeles László rendező és Zányi Tamás, a Saul fia operatőrje, aki (amint azt a vele készített interjúnkban is elmondta) a szombathelyi Berzsenyi főiskola ének-zene – történelem szakán diplomázott a 90-es évek elején.

Igaz, nem volt könnyű a Saul fia-élmény után azonnal beülni a közönségtalálkozóra, és – ahogy Nemes Jeles László fogalmazott – joviális hangulatban véleményt mondani, kérdéseket föltenni a filmről. De a rendezőnek éppen ez a célja: hogy a néző átlépje a holokauszttal és a holokauszt – vagyis az ábrázolhatatlan – ábrázolásával kapcsolatos összes prekoncepcióját, és „behúzza a láger, ahonnan nincs szabadulás", azonos helyzetbe kerüljön a főhőssel. Saul Auslandert Röhrig Géza játssza, illetve pont hogy nem játssza. Nemes Jeles Lászlónak kifejezetten az volt a szándéka, hogy lehetőleg ne professzionális színész legyen a főszereplő. A rendezés mindenben ellene megy a holokauszt-filmek megoldásainak: nem illusztrál, nem használ frontális hatásokat. A szűk képet a Zányi Tamás által megkomponált, elképzelhetetlenül – és a szó sok értelmében elviselhetetlenül – gazdag és brutális hangburok, „hang-horror" veszi körül. (Zene: Melis László.) Az analóg technikát választó rendező egyáltalán nem élt digitális trükkökkel, a klasszikus filmcsinálásimód pedig egyrészt egyben tartja a kinn és a benn világát, másrészt a tébolyító közelséggel együtt megteremti a filmnézéshez szükséges távolságot is.

Az Auschwitz-Birkenau-ban naponta tetemek tízezreit elégető sonderkommandósok – akikre szintén halál várt – közül egy Saul, aki egyszer csak 180 fokos fordulatot vesz: egy halott fiúban a saját fiát véli fölismerni, és az ókori görög Antigoné, Szophoklész hőse racionális és irracionális eltökéltségével arra tesz föl mindent, hogy a fiút tisztességgel eltemesse. Mert az isteni törvényt nem írhatja fölül végképp az ember gőgje. De fölülírja. A modernitás botránya – a botrány – tart ma is, mert nem történt semmi, ami megcáfolta volna. A Saul fia a bizonyíték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!