Hírek

2017.04.13. 13:29

A sportolóknál, színészeknél minden másképpen van – Vasi kedvenceink a húsvétról

Szombathely– Mészöly Gézát, a Haladás futballcsapatának vezetőedzőjét, valamint a WSSz két népszerű színészét – Kelemen Zoltánt és Szabó Tibort - arról kérdeztük, hogyan töltik a négynapos ünnepet.

Ölbei Lívia

Hiszen az idén először a húsvétnak nem csak a hétfője munkaszüneti nap: már nagypénteken sem kell munkába menni. A sportolóknál és a színészeknél azonban minden fordítva, de legalábbis minden kicsit másképpen van. Röviden: ők jórészt munkával – edzéssel, próbával, előadással - töltik az ünnepet. A színházban például szombaton és vasárnap is „dupla műszak” lesz: kétszer (délután és este) megy A dzsungel könyve, aztán kétszer A padlás. És ha már sport és színház: Szabó Tibor szóvá teszi, hogy azért nem láthatja a legjobb meccseket, mert olyankor ő is – dolgozik. (És ugyanezen okból  hallhatja ritkán a szombathelyi szimfonikusokat.)

Azért persze jut némi idő a családra húsvétkor; nem lehet, hogy ne jusson. Szabó Tiboréknál az idén is elviszik vasárnap reggel megszenteltetni a sonkát, tojást, kalácsot: a feladat elvégzését ezúttal Szabó Tibor felesége, Bálint Éva – szintén a WSSz társulatából - vállalta. Kilenc éve vannak Szombathelyen, tartják az erdélyi gyerekkorból magukkal hozott hagyományt.

Kelemen Zoltánéknál azért lesz különleges az idei ünnep, mert januárban megérkezett a pont húsvétkor három hónapos Ádám – akinek be nem áll a szája: boldogan osztja meg gőgicsélő véleményét a világról. Kelemen Zoltánéknál is összejön a család: az ünnep arra való, hogy együtt legyünk azokkal, akik fontosak nekünk.

Vasi kedvenceink húsvétjáról további részletek: a Vas Népe szombati számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!