Hírek

2013.12.03. 16:45

A Gotth' Art Hotel sorsáról nem lehet tudni semmit

Nincs hír arról, mikor fogad ismét vendégeket a Gotth’ Art Hotel. Szentgotthárdot érzékenyen érinti a szálló bezárása. A tulajdonos cég adósságokkal küzd.

Kupi Györgyi

Négy éve nyílt meg a szentgotthárdi Gotth’Art Wellness & Conference Hotel**** Superior, amely idén márciustól nem fogad vendégeket. A szálloda honlapja szerint felújítási munkálatok zajlanak az épületben két hónapig, A tájékoztatásban szereplő telefon nem csörög ki, így nem tudjuk meg, hogy a hotel mely részében zajlik a renoválás, a földszinten ennek semmilyen nyomát nem látni.

A közleményben szerepel az is, hogy „St. Gotthard Spa & Wellness fürdő működését a szállodában zajló átalakítás nem érinti,” erről személyesen is volt szerencsénk meggyőződni. Szentgotthárd városát viszont annál inkább.

– Több mint 100 millió forint körüli összeggel érinti a város kasszáját a négycsillagos szálloda bezárása. Ez az iparűzési és idegenforgalmi adó kiesésből valamint a szálloda korábbi tartozásaiból adódik. További komoly veszteséget jelent a napi vendégforgalom visszaesése is.

Üresen áll a szálló, tavasz óta nem fogad vendégeket. Egyelőre nem lehet tudni, mikor nyit ki (Fotó: Horváth Csaba)

Huszár Gábor polgármester megjegyezte, hogy folyamatosan tárgyalnak az érintettekkel, próbálnak minden követ megmozgatni, hogy a szállodát újra lehessen indítani.

– A fürdő bevételkiesése azért is érinti érzékenyen az önkormányzatot is, mivel a száz százalékos önkormányzati tulajdonban lévő kft. fenntartásához a kieső szállóvendégek miatt jelentősen hozzá kell járulni. Mindezek mellett a gazdasági társaság által kibocsátott CHF alapú kötvény kötelezettségeire az önkormányzat készfizető kezességet vállalt. Ez körülbelül 300 millió forint kiadást jelent éves szinten. Sajnos a kötvény egyelőre nem része a kormány konszolidációs programjának. Ezen túlmenően jelentős presztízsveszteség is a városnak, hiszen az iparfejlesztés miatt városunkba látogató külföldi szakemberek nagy része Ausztriában keres szállást – mondta a polgármester.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elektronikus céginformációs szolgálatán elérhető cégpapírokból kiderül, hogy a Princz Gábor ügyvezetése alatt működő West Union Invest Kft. (WUI) nem csak a városnak tartozik, több végrehajtás indult ellene nemrégiben, a feketelista.hu szerint pedig háromszor szerepelt a százmillió forint feletti adótartozással érintett cégek listáján. A Cégközlöny szerint a WUI májusban csődvédelmet kért, ezt júliusban a Fővárosi Törvényszék elutasította. A WUI többségi tulajdonosa Unioninvest ZRt. is a Princz család érdekeltségébe tartozik, akárcsak az e mögött álló többi vállalkozás. A WUI üzletrészén zálogjogosultsággal rendelkezik a Magyar Fejlesztési Bank. Banktitokra való hivatkozással nem kapunk információt, hogy mennyi hitelt adtak a WUI-nak, a sajtóinformációk szerint három milliárd forintba kerülő beruházáshoz. Egy 2012-es MFB-s sajtó-anyagban a 2011-ben a nagyobb problémás hitelügyletek között említik a cégnek 2008-ban nyújtott kölcsönt, a kockázatvállalás összege 2011 végén 8,9 milliárd forint volt. Azóta erről a listáról a WUI lekerült. Az MFB az információ aktualizálására vonatkozó kérésünkre nem válaszolt.

A WUI-t kerestük a többségi tulajdonos cégiraton feltüntett e-mail címén, de nem reagált. Erre ezután is lehetősége van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!