Hírek

2016.10.03. 09:21

A vasi felsőoktatásról és a sportfejlesztésekről is tárgyaltak

Szombathely – A nyári szünet utáni első ülését tartotta szeptember utolsó napján Vas Megye Közgyűlése.

Erős D. Zoltán

A testület áttekintette a megyei felsőoktatás helyzetét, tájékoztatót hallgatott meg a társasági adóból megvalósított, látványsportágakat érintő fejlesztésekről, valamint a TOP aktualitásairól.

A megyei felsőoktatás helyzetét érintő változásokról dr. Németh István, a NYME SEK rektorhelyettese tájékoztatta a közgyűlés tagjait. Elmondta, hogy megszületett a döntés arról, hogy a Savaria Egyetemi Központ 2017. február elsejétől az ELTE campusaként működik tovább. A 2016-2017. évi felvételi eljárást már az ELTE keretében bonyolítják le. A rektorhelyettes ettől a változástól a hallgatói létszám növekedését is várja. Az elkövetkező időszakban megtörténik az intézmények szakstruktúrájának racionalizálása is. 

A társasági adóból (TAO) a megyében eddig megvalósított, a látványsportágakat érintő fejlesztéseket dr. Gadányi Károly, a Vas Megyei Sportági Szakszövetségek Tanácsának elnöke mutatta be. Elmondta, hogy a program keretében eddig – Szombathelyt nem számítva –  csaknem 2 milliárd forint segítette a vasi sportfejlesztéseket a labdarúgásban, kézilabdában, kosárlabdában, az úszó- és jégsportban. A közgyűlés megállapította, hogy Vas megye sportja az elmúlt három évben eredményesen szerepelt a TAO pályázatokon. Bővült, illetve jelenleg is bővül az érintett sportág infrastrukturális háttere. 

A testület áttekintette a Területi és Területfejlesztési Operatív aktualitásait. A legutóbbi közgyűlés óta eltelt időszakban a települési önkormányzatokkal megkötött megállapodások alapján a megyei önkormányzati hivatal elvégezte a pályázatok benyújtásával kapcsolatos előkészítő feladatokat. A megyei önkormányzati hivatal által benyújtott kérelmek formai minősítése sikeres volt, jelenleg a tartalmi értékelés zajlik. Kedvező elbírálás után aláírhatják a nyertes projektek támogatási szerződését, majd azt követően az előleget is le lehet hívni. 

A megyei közgyűlés elfogadta a Vas Megyei Integrált Területi Program felülvizsgálatáról szóló előterjesztést, valamint az önkormányzati hivatal munkájáról szóló beszámolót, majd zárt ülésen kitüntetésekről döntött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!