Hírek

2015.07.01. 16:20

A világháborúkban elesett katonaorvosokra és ápolókra emlékeztek Szombathelyen

Szombathely – Megemlékezést tartottak szerda délután az I. és a II. világháborúban elesett katonaorvosok és ápolók 1943-ban állított és 1997-ben felújított emlékművénél az egykori 192. Hadikórház területén, a 11-es Huszár út 72. szám alatt.

Merklin Tímea

A rendezvényen a kegyelet koszorúját, virágait helyezték el az emlékműnél. Köszöntőt mondott Kiskós Ferenc, a Vas Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetője, aki a katonaorvosok közül kiemelte dr. Pető Ernőt, a Markusovszky kórház egykori igazgatóját. Pető Ernő 1909-­ben vette át orvosi diplomáját, az első világháború alatt, 1915-­ben kapta meg a behívóját a 11­-es huszárezredhez. Előbb a sebészeti osztály, majd az egész katonai kórház vezetője lett. Összefogott a város iparosaival, és fizioterápiás gépekkel felszerelt intézetet is létrehozott Szombathelyen a harctéri sérültek rehabilitációjára.

Dr. Puskás Tivadar polgármester személyes gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel.

- Az egészségügyben szolgálni azt jelenti, hogy egész életünkkel az emberekért tevékenykedünk. A hazát szolgálni pedig azt jelenti, hogy az egészségesekért és a betegekért is dolgozunk – mondta.

- Az emléktáblán szereplő Puskás János a nagybátyám, aki Nádasdon volt orvos, négy gyermek apja volt. A családban úgy tartják, hogy nem neki kellett volna bevonulni katonaorvosnak, hanem a szomszéd falu orvosának. Akik életüket adták a hazáért, mind hősök.

Az ünnepséget a 350. számú Szent Márton Cserkészcsapat szervezte, amelynek egyik vezetője, Fülöp András volt az emlékmű felújításának kezdeményezője.

- Tudtam, hogy van itt egy emlékmű, eldugva a fenyőfák alatt. A tavalyi háborús jubileumok apropót adtak, hogy felkeressük az igazgató-főorvost, dr. Nagy Lajost, hogy szeretnénk felújítani a Markusovszky kórház 11-es Huszár úti külső telephelyén található emlékművet. Kiskós Ferenc, a Vas Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetője vállalta a tereprendezést és az emlékmű megtisztítását. Mi, a cserkészek felkutattuk a hátteret, utánajártunk a történetnek a levéltárban, könyvtárban. Ugyanígy járunk el a Szent Márton temetőben felújított síroknál is, hiszen a célunk az ismeretterjesztés. Az egészségügyi dolgozóknak nincs sok emlékhelye, kettő ilyenről tudok az országban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!