Ahova limuzinnal jött Fedák Sári

Fehér Limuzinnal jött Fedák Sári Szombathelyre, lerobbant a kocsi, de mire véget ért az előadása, már meg is javították számára, hogy indulhasson vissza Pestre – mesélte Szalayné Bodor Edit könyvtáros, a Berzsenyi Dániel Könyvtárban futó „Minden, ami Nagyszálló” program egyik motorja a szálló rajongói számára rendezett harmadik sztori-gyűjtő estén. Fedák Sári – teljes nevén: Fedák Sarolta Klára Mária – az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar színművésznő, énekesnő-primadonna a híradások szerint már 1906-ben is járt Szombathelyen. Egy 1926-os újságcikk szerint „ritka élvezetben volt része Szombathely intelligens közönségének, amikor Fedák Sári két előadás keretében ragyogtatta meg nagyszerű művészetét a Kovács-szálló zsúfolásig megtelt nagytermében. Első este „Antónia”, péntek este pedig a „Seybold” címszerepeit adta elő utolérhetetlen művészi alakításban és elragadó megjátszással. Minden felvonás után szűnni nem akaró, zúgó tapsokkal ünnepelte a közönség Fedák Sárit, aki megígérte, hogy június hó folyamán ismét ellátogat Szombathelyre.”

A Berzsenyi Könyvtár november 27-i rendezvényének vendégei voltak: Őri Dezső egykori igazgató, Pass Erzsébet, egykori recepciós, Spiegler Tibor helytörténeti gyűjtő. A házigazda Szalayné Bodor Edit könyvtáros volt Fotó: Timár Gergely

A szállót Kovács-palotának is nevezték a háború előtt. A Vasvármegye „Legelőkelőbb szórakozóhelyünk” címmel közölt cikket róla 91 évvel ezelőtt, 1923. novemberében, a háború által megviselt szálloda helyreállítása után. A lap arról tudósít, hogy átadták végre rendeltetésének „Szombathely legszebb, legnagyobb és legcélszerűbb dísztermét, amelyet a postahivatal kiköltözése után művésziesen, milliós költséggel renováltatott a tulajdonos, a Kovács Nagy-szálloda R. T.” . Az újságíró csodálattal részletezi az épület belsejét: „A hallba lépőt meglepi annak ügyes, ízléses berendezése, így különösen a modern berendezésű ruhatár. Kettős lépcső vezet az emeleten lévő díszterembe, amelyhez hasonló alig van vidéki városainkban. Már a nagysága is meglepő. Befogadóképessége akkora, hogy 600 ülőhely fér el. Ugyancsak kettős lépcső vezet a karzathoz, amely már architektúrájával magára vonta a figyelmet. Célszerű, sőt mintaszerű a beosztás, amely a terem és mellékhelyiségeinek közvetlen összeköttetésére különös tekintettel van, s az ott tartózkodók kényelmét fokozott mértékben szolgálja... Tekintve, hogy a kényelmes és tiszta lakószobákon kívül a szállóban étterem, cukrászda, kölcsönkönyvtár, öltöző, borbély is van, a Kovács-palota nagystílű, legkényelmesebb szórakozóhelye a városnak és az azt felkereső idegeneknek.”

Fotó: Archív/Savaria Szálló Közösségi oldal

Ebben a korai időszakban volt olyan nap, hogy egyszerre két-három kulturális rendezvény is zajlott a Savaria Szállóban: irodalmi és kabaré műsorok, művészestélyek, hangversenyek, dalestek, nőegyleti teadélutánok, ezen kívül egyéb társas összejövetelek, sportolók találkozói, bálok, bankettek. A helyi sajtó megörökítette, hogy a szállónál „ideálisabb és alkalmasabb” helyet mindehhez nem is lehetne találni. „A díszterem renoválása óta széleskörű érdeklődés tárgya, s mindsűrűbben veszik igénybe... A minden igényt kielégítő találkozó helyének berendezése helybeli iparosok munkáját dicséri. megemlítendők: Szűcs lakatos, Heckenast aranyozó, Altmann kárpitos, Lamatsch asztalos és Szebetics festő. Az ideális mulatóhely, amelyet oly sokáig nélkülöztünk, ezentúl a közönség rendelkezésére áll. Tekintve célszerűségét, bizonyosra vehető, hogy számos esetben igénybe is veszik.”

A szállóban akár 800 fős vacsorát is tudtak adni. (Fotó: Archív/Savaria Szálló Közösségi oldal)

A 20-as évek színházi szenzációja volt Salamon Béla és a Terézkörúti Színpad évenkénti vendégjátéka a szállóban. A főváros legnépszerűbb komikusát itt is imádták „ragyogó” bohózataiért. A szombathelyi közönség már akkor is szeretett nevetni, állandó kabaré működött a városban. A Vasvármegye egyik korabeli lapszámából megtudjuk, hogy a „Kovács szálló szuterén helyisége ad hajlékot a kabarénak, amely helyiség direkt télikertnek készült.” Így a téli színházat nélkülöző szombathelyi színházpublikum a hideg hónapokban is szórakozáshoz jutott. Az állandó kabarészínpadot egy színházi részvénytársaság hozta létre, amelynek „egyik szellemi vezére” Fehér Károly, „kitűnő hírlapíró” volt, aki a kabaré művészeti igazgatója lett. Akkoriban a rendőrkapitánytól kellett kérni játszási engedélyt...

E régi fénykor után az 50-es, 60-as, 70-es éveket idézték a Berzsenyi könyvtárban a Savaria szálló egykori munkatársai, és Spiegler Tibor helytörténeti gyűjtő, aki az akkori kulturális és társadalmi élet megrajzolásában kiemelte: jó lehetett a szálló akusztikája, ha neves művészek operaelőadásokat is mert itt bevállalni, és túlzás nélkül lehet állítani, hogy a szálló azt a színvonalat nyújtotta, ami Európában elfogadott volt.

– Nem sokkal korábban Szombathely még egy földszintes házakból álló, sáros mezőváros volt. Éhen Gyula (1853-1932) modernizálta a várost, az ő polgármestersége idején indult a villamos, burkolták az utcákat, létesítették a csatornákat. Ez alapozta meg a kereskedelem fejlődését, Szombathely vasúti csomópont lett, és Kovács Jakabnak köszönhetően megépült a szálló, amely színvonalával hozzájárult a város „Nyugat királynője” legendájának kialakulásához.

Kovács-palota nagystílű, legkényelmesebb szórakozóhelye volt a városnak és az azt felkereső idegeneknek. Előtte fordult a villamos, ami jó közlekedést biztosított az épület és az utca végén lévő vasútállomás között. (Fotó: Archív/Savaria Szálló Közösségi oldal)

Pass Erzsébet recepciós a híres vendégekről mesélt, kötük itt volt Molnár Piroska, Hofi Géza, Dobos Attila, Mari Zsuzsi, Törőcsik Mari. Felidézte: Korda György gesztenyepürét akart náluk enni, de Balázs Klári nem engedte („Nem kér a Gyurika!”), mondván a férje épp fogyókúrázik.

Őri Dezső szállodaigazgató arról mesélt, 150 dolgozója volt, de nagyobb probléma volt az éttermi és egyéb rendezvények bonyolítása, az étkeztetés. Akár 10-15 kirándulóbusz is jött naponta, és az utasokat meg kellett ebédeltetni az a’la carte étkezők mellett. Hétvégén jöttek az esküvők, lakodalmak, az ifjú párt ő mindig az ajtóban köszöntötte. A szálló olyan kapacitással üzemelt, hogy akár 800 fős vacsorát is tudott rendezni. A konyhán mindig kiváló főszakácsok voltak, megemlegették a dolgozók és az ott étkezők által jól ismert Varga Gézáné Mancit, aki rendkívül ízletesen főzött.

Az egykori igazgató a vasfüggöny melletti helyzetről is beszélt: tőle kértek engedélyt, hogy a szállóban találkozhassanak a nyugat és a kelet németek, a portások pedig tudtak erről, de mélyen hallgattak.

– Egyszer egy vasárnap délután egy szovjet elhárító tiszt elővette a pisztolyát a szállóban, és hadonászott vele, azonnal kitört a botrány, mert a nyugati vendégek fényképezni kezdték. Valaki értesítette a parancsnokságot, és a tisztet elvitték, gondolom, Szibériában kötött ki – mesélte Őri Dezső, aki legkedvesebb rendezvényeként egy nemzetközi gáz konferenciát nevezett meg, ahol voltak angol lordok is, és 180 hidegtálas, 80 süteménytálas állófogadást rendezett a szálló, úgy terítettek, hogy három hatalmas pálmafát telepítettek dekorációként, de sajnos senki nem fényképezte le...