Anya, csak nem a gondnok bácsi a Mikulás?

Sőt, felháborodnak, ha hittanórán holmi püspökről beszélnek nekik. Vannak, akiket nem zavar, ha a szomszéd hangján szólal meg a fehér szakállú, vagy ha az ovis gondnok cipője kandikál ki a kapucnis Mikulás-köpeny alól. A furfangos észjárásúak addig faggatóznak, amíg meg nem tudják az igazat – ők vannak kevesebben.

A szülők sem egyformák.  Figyelik a kölyköket: vajon eljött az idő, hogy eláruljuk nekik az igazat? Vagy várjunk még?

A lényeg: a gyerekek többsége hinni szeretne a Mikulás létezésében. A gyermekpszichológus szerint meg kell hagyni a hitüket. Dr. Móritz Márta azt mondja, ha minden jól alakul egy családban, a gyerekek maguktól, finom, apró dolgokból az évek során összerakják a történetet, rájönnek arra, hogy anya, apa pakolja tele a fényes kiscsizmáikat, és nem egy  Lappföldről, rénszarvasszánon érkező figura. – Nagyon ritka az, amikor egy gyerek határozottan felteszi a kérdést: Mondjátok meg, van igazi Mikulás, vagy nincs? És az is, hogy mindez egy korai életszakaszban – három-négyévesen következik be.

Sose ültessük le őket és mondjuk nekik azt: nincs Mikulás, anya adja az ajándékot.

Óvodás korban átmeneti időszak van: a gyermekkori mágikus gondolkodás a jellemző, de már haladnak a valóság felé. Úgy hiszik, van valahol egy igazi Mikulás, segítőkkel, krampuszokkal  – , és nem tud mindenhova elmenni. Ebből szépen, apránként érkeznek el a realitásba, de ez nem tölti el őket haraggal.

Az iskolásoknak – épp az említett hittanórán – az egykor élt Szent Miklós, myrai püspököt is említhetik. Velük már meg lehet beszélni: igen, rá is emlékezünk ezen a napon. Ezzel a realitás felé visszük őket.

És ha már végképp kiderül az igazság: a gyerek nem haragszik meg a szülőre, nem mondja: anya, te hazudtál nekem, nincs is Mikulás. Sőt, amikorra a történet szépen összeáll benne, arra már tetszik is neki, hogy a szülei ezt a játékot játszották vele. Sokszor a nagyobb gyerekek már cinkosai a szülőknek, belemennek a játékba, segítenek, hogy a kisebb testvér előtt is maradjon titok a dolog. Ezek már a finom átmenet jelei, amikor már tudják, hogy a játék része, hogy a megírt, megrajzolt levelet anya, apa juttatják el a Mikulásnak. Kifényesítik a csizmát, keresik az ajándékot, és nem beszélnek arról, hogy ők már régóta sejtenek valamit.

A pszichológusnak arra az esetre is van ötlete, ha mégis konkrét megbeszélést kíván egy helyzet  –  ha a csemete megtalálja az ajándékokat és megkérdezi, honnan kerültek ide. Ilyenkor jobb, ha  tiszta vizet öntünk a pohárba. Ha a szülőnek még szívből jön az ünnepi rítus, akkor mondhatja: az igazi Mikulás és Jézuska nem tud mindenhova elmenni, de amikor az ember szülő lett, akkor megbízást kapott tőlük, hogy a nevükben mindig csempésszen ajándékot a gyerekeknek.

Ugye jól hangzik? Próbálják ki!