Hírek

2017.08.17. 17:55

Répcelak: Pörköltfőzéssel, palacsintasütéssel értékelték az idei termés minőségét

RÉPCELAK - Vidám hangulatú aratásértékelést tartottak Répcelakon, ahol kiderült, idén közepes volt a termés.

Cseszkó Tamás

Dr. Németh Kálmán, Répcelak egykori polgármestere, a Répcelaki Gazdakör elnöke három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy felelevenítik az aratásértékelést. - Jól emlékszem, hogy a szüleim idejében a cséplést követően rendezték meg mindig ezt az összejövetelt, a hagyományt mi is folytatni szerettük volna - mondta az elnök, hozzátéve, hogy örülni kell, hiszen idén is megsülhet az ország kenyere. Dr. Németh Kálmán ki-emelte: idén 5 millió tonnányi termést arattak Magyarországon, ennek a fele kerül a magyar élelmiszeriparba és takarmánynak, a többit a világpiacon értékesítik. - Ehhez járultunk hozzá mi, répcelaki gazdák is - összegezte a gazdakör vezetője, aki kifejtette, idén is közepes volt a termés, érezhető volt a csapadékhiány, ugyanakkor több felvásárlót is megversenyeztettek, így végül azt a vevőt választották, aki a legjobb árat adta a termésért.

A Répcelaki Gazdakör tagjai az idén is együtt értékelték az idei termést Fotó: Ohr Tibor

Az aratásértékelőn részt vett Ágh Péter országgyűlési képviselő, Szabó József, a város polgármestere, dr. Kiss Julianna jegyző és Rácz Károly, a Vas Megyei Gazdakörök elnöke is.

Kiss János, a Répcelaki Gazdakör alelnöke vad- és birkapörkölttel kedveskedett a jelenlévőknek, míg Pap György, a másik alelnök értékelte az elmúlt esztendőt. A pörkölt mellett palacsinta is jutott az asztalra, Németh József, a gazdakör tagja saját készítésű édességgel örvendeztette meg a vendégeket.

Dr. Németh Kálmántól azt is megtudtuk, hogy jövőre ünnepli 50. születésnapját a Répcelaki Gazdakör, amire már most készülnek. Korábban a szervezet tagjai inkább állattenyésztéssel foglalkoztak, húsz évvel ezelőtt még 2 ezer sertést tenyésztettek a térségben, most már sokkal inkább a növénytermesztés került előtérbe.

A Répcelaki Gazdakör egyébként a legnagyobb Vas megyében, 45 tagjuk van. Nemcsak a városból, de a környező településekről is csatlakoztak hozzájuk gazdák. Szeptember 23-án pedig Budapestre utaznak, ahol az országos mezőgazdasági kiállítást tekintik majd meg közösen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!