Hírek

2012.12.21. 15:39

Az Életünk folyóirat története az a történelem, amelyet mi éltünk

Szombathely - Ötven év után mondhattak volna búcsút is, de nincs rá szükség: átveszi a város az Életünk folyóiratot. Egy éven át tartott a bizonytalanság, mi lesz az Életünk és a Vasi Szemle folyóiratokkal, miután Vas megye fenntartásából átvette az állam 2012. január 1-én.

Merklin Tímea

Megeshetett volna, hogy az 50. születésnapjával együtt el is köszön.   Hosszú lebegés után fordult úgy a folyóiratok sorsa, hogy  Szombathely városa átveszi őket, ahogy ma mondani szokás: nem csak feladatot, hanem lehetőséget is látva bennük.  A történelmet író lap a megyeháza címertermében tartotta pénteken 50 éves jubileumi ünnepségét.

Fotók: Kiss Teodóra

Most derült ki, hogy az országban mindössze két megyei fenntartású folyóirat volt, az Életünk és a Vasi Szemle. Vas megye vállalta, hogy megtartja őket, önálló intézményként működhettek. A megyei intézményrendszer átalakításával azonban a sorsuk kérdésessé vált. Tétel voltunk a szaktárcánál, hogy mi legyen velünk - fogalmazott Alexa Károly főszerkesztő az ünnepen.
- Két héttel ezelőtt még gyászbeszédet tarthattam volna a két folyóirat fölött, de Szombathely város a legutóbbi közgyűlésen úgy döntött, átveszi a lapokat.

Az Életünk a Berzsenyi Dániel Könyvtárban van helyileg és lesz már intézményesen is. A Vasi Szemle a Savaria Múzeumhoz kerül.

50 év történelmi  idő, világrengető események történtek ezalatt. Eltűnt a kommunizmus ideája, ami 50 évvel ezelőtt úgy látszott, sosem fog eltűnni. Magyarország is a nyugat-európai országok szövetségének tagjává válhatott - mondta Kovács Ferenc  megyei elnök. -  A  folyóiratok  értékét nem az eladott példányszám határozza meg; ez az a történelem, ami velünk történt.  A Vasi Szemle és az Életünk hihetetlen nagy érték, amiben az identitásunkat is meg tudjuk jeleníteni, felemeli az itt élők gondolkodását.

Az elnök  az ünnepen Vas megye közgyűlése elismerő oklevelét adta át az Életünknek a magyar kultúra reprezentálására való törekvésért, a társadalom irodalmi, művészeti, kritikai visszatükrözéséért.  Majthényi László alelnök azokról is megemlékezett, akik már  odaátról néznek: Palkó Istvánról és Rózsa Béláról, és mindazokról, akik  meghatározóak voltak a lap történetében; kiemelte  Pete György főszerkesztő munkásságát.

Vas megye hozzáállása is látszik a folyóirat történetében: négy dunántúli megye szövetkezett, mikor 1963-ban elindult, aztán csak Vas megye maradt mint fenntartó. Ez nem egy vidéki folyóirat, ez egy vidéken szerkesztett folyóirat - mondta az alelnök.

 

Kovács Ferenc Vas megye közgyűlése (korábbi fenntartó) nevében elismerő oklevelet adott át Alexa Károlynak, az Életünk főszerkesztőjének (Fotó: Kiss teodóra)

Kulin Ferenc egyetemi tanár  visszatekintve az elmúlt 50 évre, az országos szellemi légkört idézte. Miképpen tartotta ellenőrzése alatt a szellemi életet a politikai hatalom, hogyan valósult meg  a diktatúra finomabb változata. Kulin Ferenc  egy másik lapot csinált azokban az időkben  Alexa Károllyal: a Mozgó Világot. Nem is értették akkor, miért lehetséges  ez a szabadszájúság, ám utólag látszik,  a gazdasági változásokkal párhuzamosan történt minden. 1974 az első hitelfelvétel éve volt, 1982-ben Magyarország tagja lett a Nemzeti Valutaalapnak. 1974-82 között minden évben beszámoltak az amerikai kongresszusban arról, hogy viselkednek a magyar kultúrpolitikusok, ám amikor pénzügyileg kellő befolyás alá kerültünk, már senkit nem érdekelt, mit csinál a magyar kultúrpolitika. Egyszerre kellett igazodni Moszkvához és Washingtonhoz, és ez a kétkulacsos játék lehetővé tette a '70-es években, hogy egy kicsit szabadabb legyen a művészet, a tudomány. A '80-as években újra szigorodás kezdődött, de a szellemet már nem lehetett visszagyömöszölni a palackba...

Az alkotó munka szabadságáért az Életünk is harcolt - mondta Kulin Ferenc, aki ma is szerzője a lapnak.

- Pete György ugyanolyan régi barátom, mint Kulin Ferenc.  Felvillanó emlék: állunk a Keleti pályaudvaron, kezünkben sör meg szotyola, valami meccsről jöttünk vagy mentünk - mondta Alexa Károly, a múltidézésben emlékezve az asztalra elé kitett munkásőr fegyverre is, amikor azt mondták, ezentúl ez fog szerkeszteni. Ehhez képest a 3T (tűrt-tiltott-támogatott) kultúrpolitika laza volt.

- Ez a búcsúhely, ahol most vagyunk, a megyeháza. Nekem a megye volt mindig a megtartó, stabilizáló erő, az érték- és jellegmegőrzés fóruma. Tekintsék ezt rebellis megjegyzésnek, a labanc-fertályon mondom ezt, jó lenne, ha ez a hely,  a márványtáblán őrzött nevekkel nem válna komolytalanná.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!