Hírek

2014.07.06. 11:11

Az elhurcolt életekre emlékeztek Szombathelyen

Szombathely - Holokauszt megemlékezés volt vasárnap délelőtt Szombathelyen. A Szombathelyről és környékéről 70 éve elhurcolt, deportált mártírokra emlékeztek.

Némethy Mária

A holokauszt minden tizedik, a legnagyobb megsemmisítő tábor, Auschwitz-Birkenau minden harmadik áldozata magyar állampolgár volt. Köztük Szombathelyről elhurcolt zsidók is. A Thököly Imre utcában kialakított gettóból vitték őket a lágerekbe.

Péntek óta az egykori szombathelyi gettó Bejczy utcai bejáratára  a Gettó-kapu emlékmű emlékeztet erre minden arra járót. A holokauszt 70. évfordulója alkalmából a város ajánlotta fel a Szombathelyi Zsidó Hitközségnek, hogy mondják meg, mivel szeretnének emlékezni az áldozatokra. Ezt választották, a Gettó-kapu emlékművet. Veres Gábor szobrászművész alkotásán ott látható egy kisgyerek kabátja. Van alapja ennek, egy túlélő mesélte, valóban egyszer 1944-ben látott a kapun egy kiskabátot.

 

Az emlékmű  avatásán dr. Puskás Tivadar polgármester elmondta: Szombathelyről 3609 embert kényszerítettek vagonokba, vitték koncentrációs táborokba 1944. július 3-án kezdődően.  Pedig nem volt más bűnük, csak a származásuk. Szombathelyiként 926 család 2615 tagját hurcolták el, ám június közepén újabbak kerültek a szombathelyi gettóba.

Ezután Radnóti Zoltán rabbi beszélt arról, hogy Szombathely a kereskedelem, az ipar egyik dunántúli központja volt a második világháború előtt. Mit jelent ma zsidónak lenni? A rabbi erre kereste a választ beszédében. A holokauszt fájdalmas tudata él ma a zsidókkal, de szeretné, ha a ma élők mindennapjaikban a boldogságot élnék át. Hiszen minden embernek a békés, boldog életre van igénye.  Szólt arról is: történelmietlen eljátszani a kérdéssel: mi lett volna ha... A holokauszt megtörtént.

- A Horthy rendszer ezreket küldött a halálba,  a Donhoz, a haláltáborokba. A nemzet tanuljon a történelméből. Egy ilyen emléknap arról szól, hogy ne feledjük el, mi történt - hangsúlyozta a rabbi.

Ezután az emlékezők a  Batthyány térre mentek, ahol meg lehetett tekinteni az Élet Menete Alapítvány "Elhurcolt életek" című vándorkiállítását. Ez magába foglalja az 1938 és 1945 közötti magyarországi holokauszt főbb eseményeit, valamint ezek közvetlen és közvetett előzményeit.

Bent a Szombathelyi Zsidó Hitközség székházában az egykori szombathelyi gettó Zsidó Tanácsának emlékére avattak emléktáblát. Mayer László levéltáros elmondta: a néhány hétig működött, kényszerpályán mozgott Zsidó Tanácsokról  kevés emlék maradt ránk. Szombathely azért van kivételes helyzetben, mert a tanács egykori tagja, Hacker Iván szombathelyi ügyvéd  megírta visszaemlékezéseit Utunk a pokolba címmel. Ez először németül jelent meg, de már magyarul is olvasható, s Szántóné Balázs Edit egyetemi docens  írt tanulmányt a tanácsról. Az emléktábla avatására eljött Bécsből Hacker Iván két lánya is.

A megemlékezés az imateremben folytatódott, ahol Jordán Tamás egy gyönyörű verset mondott el, miközben Mérei Tamás gordonkázott.

Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke köszönetét fejezte ki a városnak, hiszen 70 év után Szombathely most először állított emlékművet az elhurcolt zsidóknak. Szólt arról is, hogy az emléknapon mind a 6 millió zsidó áldozatra emlékeznek.

A szombathelyi holokauszt megemlékezésen felolvasták Ilan Mornak, Izrael budapesti nagykövetélnek  és Gróh Gáspárnak, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjének levelét, beszédet mondott Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke és Kerecsényi Zoltán, az Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége alelnöke is. Papp Judit szombathelyi evangélikus lelkész elmondta, hogy két órával korábban istentiszteletükön ők is megemlékeztek az  1944-ben elhurcolt zsidókról.   A megemlékezésen virággal köszöntötték  szombathelyi holokauszt túlélőket, elsőként az élete 102. évében lévő Spiegler Elemért. Ezután gyászmegemlékezés következett, amelyet  Radnóti Zoltán rabbi és Fekete László főkántor vezetett.

Délben kezdődött a koszorúzás az áldozatok emlékfalánál, az egykori zsinagóga tövében. A 70. éves holokauszt megemlékezés gyászimával, kaddish-sal ért véget a Bercsényi utcai zsidó temetőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!