Hírek

2016.11.28. 11:02

Az idén tizenkilencen haltak meg a vasi utakon - Aggasztóak a baleseti statisztikák

Több baleset van a megyében, mint tavaly, több a sérült, több a részeg, és több a halálos áldozat is. Egyedül a súlyos balesetek száma csökkent - héttel.

Budai Dávid

Fotó: Szendi Péter

Múlt pénteken a Központi Statisztikai Hivatal nyilvánosságra hozta az első három negyedév baleseti statisztikáit. Ebből kiderül, amit eddig is sejtettünk, és többször meg is írtunk már itt és itt, hogy Vas megyében nem csökkent a balesetek száma. Sőt, ami azt illeti, évről évre romló statisztikáról beszélhetünk. Ahogyan idén januárban megírtuk, tavaly 62 százalékkal nőtt a halálos balesetek száma 2014-hez képest, és nagyon úgy néz ki, hogy az idei évben sem jobb a helyzet. Először azonban lássuk, mennyi baleset volt összesen.

Fotó: Szendi Péter

Szeptemberig 399 közlekedési baleset történt a megye útjain, ez 43-al több, mint a tavalyi év azonos időszakában, vagyis másfél baleset jutott egy napra. Sajnos nemcsak a balesetek száma nőtt, hanem az abban részt vevők száma is. Ha lehet, itt még rosszabb a helyzet. Míg idén szeptemberig 533 ember volt elszenvedője valamilyen közlekedési balesetnek, addig tavaly 67-tel kevesebben. A balesetek döntő többségét a járművezetők követik el: 383 az ő számlájukra írható, mindössze kilenc szárad a gyalogosok lelkén. Aggasztó az is, hogy az ittasan okozott balesetek száma is nőtt. Igaz ugyan, hogy csak kettővel, de hát ebből egy is sok. Szeptemberig 31 részeg okozott baleset. Országos átlagban ez persze nem olyan rossz arány. Pest megyében ugyanez a szám 144, igaz Tolnában meg 19, úgyhogy van hova fejlődnünk.

Fotó: Szendi Péter

Vas megye útjain szeptember végéig 17-en haltak meg, kettővel többen, mint tavaly ilyenkor. Sajnos, mint tudjuk, azóta is történt már halálos baleset. Október 18-án kettő szerencsétlenség történt egy óra különbséggel. Először 11 óra után Egyházasrádóc közelében ütközött egy kamion és egy kisteherautó, majd Hegyháthodásznál karambolozott három személyautó. Mindkét baleset tragikus kimenetelű volt. Tavaly összesen 22-en vesztették életüket közlekedési balesetekben, itt még szerencsére nem tartunk, de ne feledjük, előttünk van még a december, amely közlekedés szempontjából finoman szólva sem a legideálisabb hónap. Az egyetlen pozitívum, hogy a súlyos sérülésekkel járó balesetek száma héttel csökkent. Az idei év első három negyedévében 120 ilyen baleset történt, míg tavaly 127. A többi adat ismeretében egyelőre azonban úgy tűnik, az április 5-én élesített fix traffipaxok a megyében nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Fotó: Szendi Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!