Hírek

2015.01.30. 11:05

Azonnali hatállyal elbocsátották Mérei Tamást

Rendkívüli felmondással elbocsátották Mérei Tamást, a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatóját.

Bajdó Bettina

Több tucatnyi számla nincs kifizetve, ez a napokban derült ki, és az is lehet, hogy ezek a számlák nincsenek lekönyvelve. Dr. Nemény András (baloldal) pedig annyit kért, hogy vizsgálják át az önkormányzati cégeket, mert másutt is lehet furcsa dolgokat hallani. Dr. Ipkovich György (baloldal) elmondja, hogy jogvita lesz az ügyből, mert folyamatban lévő vizsgálat közben bocsátják el rendkívüli felmondással. Tóth Kálmán (baloldal) Tóth Kálmán azt is furcsállja, hogy a károsultak éveken át nem jelentkeztek. Vagy a további megrendeléseket féltették, vagy túlszámlázás történt.

Molnár Miklós alpolgármester hangsúlyozza, csak azt tudták ellenőrizni, amiről tudtak. Továbbá ő sem érti, miért nem jelentkeztek a károsultak. Dr. Puskás Tivadar elmondja, a jelenleg zajló vizsgálat részeredményei alapján ezt a lépést kötelező megtenniük. Néhány olyan információt kaptak hivatalos levélben, amik alapján el kell bocsátaniuk.

Károlyi Ákos aljegyző visszautal arra, hogy két nappal ezelőtt Mérei felajánlotta lemondását, a törvény szerint ezt a munkaviszonyt rendes felmondással nem lehet megszüntetni. A munkaviszony megszüntetését a közgyűlés elé kellett hozni, mert a testület hatáskörébe tartozik.

Az ellenzék nem szavazott,11 szavazattal, azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással elbocsátották Mérei Tamást, a szimfonikus zenekar igazgatóját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!