Hírek

2013.07.17. 13:09

Báthory lakoma a Nádasdy-várban

Sárvár - A hagyományos Báthory lakomával vette kezdetét a Nádasdy történelmi fesztivál rendezvénysorozata Sárváron.

Benkő Sándor

A negyedik alkalommal megrendezett Báthory lakoma annak ellenére, hogy a fesztivál hivatalosan pénteken nyílik, joggal nevezhető a történelmi napok felvezető programjának. Kedden este a Nádasdy alabárdosok állták az útját mindazoknak, akik a vár egyes bástyája körül ólálkodtak. A jelszó és a meghívó után a katonák kedvesen betessékelték a középkori hangulatra és gasztronómiai élvezetekre vágyó közönséget.

Góczán Tibor, a rendezvény szervezője elmondta, hogy már negyedik alkalommal előfutárai a történelmi fesztiválnak, és ebben az évben is két naposra tervezték. Hordóból csapolt jókedvet alapozó pálinka várta a vendégsereget. Az ételeket most is, mint korábban autentikus forrásokat felhasználva Kráner Zoltán séf állította elő és művészi igényességgel tálalta fel a vár bástyájában fa asztalok mellé és fa padokra ültetett vendégek elé. Az igazi módi, amivel csaknem mindenki élt, az volt, hogy eszközök nélkül csupán a kéz adta lehetőségeket kihasználva ették az emberek a húst, a köretet, a rengetegféle gyümölcsöt és a tésztát. Természetesen bárki használhatott evőeszközt, de azért bizony botütés járt. Nem láttunk persze egyetlen fenyítést sem, pedig annak ellenére, hogy mindenki felszabadultan két kézre fogva a nyeles húst táplálkozott, mégis néhányan azért a mai etikettnek hódolva késsel-villával étkeztek.

A vacsora végeztével a látványnak és az élvezeteknek adták át magukat a vendégek - a Mira Orient Art hastáncos lányok produkciójában gyönyörködhettek. Támla hiányában hátra ugyan nem dőlhettek, de annak örülhettek, hogy tele hassal nem nekik kellett mezítláb a köveken zenére táncot lejteni. Persze ez az állapot sem tartott sokáig, mert a látványos selyemkendős tánc után bizony kihívták egy táncra a vonakodó vendégeket is.

A program folytatásaként a Nádasdy-bandérim tagjai egy kis színi előadást tartottak arról, amikor az egyik Nádasdy meglátogatta a bandériumot, és a részeg vitézek becsületét a lányoknak kellett megmentenie. Nádasdy a részegek helyére toborozni kezdte a vendégek közül a sereget, ám pillanatok alatt kiderült, hogy egyikük nem méltó a mundérra, így őt szintén az asszonyok mentették meg a felnégyeléstől. A másik kiválasztottról kiderült, ő lesz a fesztivál hóhéra. A késő estébe nyúlt vacsora látványos produkciója volt a vár külső udvarán megtartott tűzzsonglőr bemutató. A Lobbanáspont nevű tűztánc csoport két tagja az éjszakai sötétségben olyan könnyedén pörgette a botok, láncok végén lévő lángoló csóvát, mintha ezek kis selyemsálak lettek volna.

Aztán megint evés, ivás következett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!