Hírek

2014.06.02. 09:24

Biomassza-erőmű Szombathelyen: Tovább tiltakoznak

Szombathely – A demonstrációtól sem riadnak vissza a szentkirályiak, ha a jog eszközeivel nem érnek célt. Továbbra sem értenek egyet azzal, hogy a lakóövezetük közelébe biomassza-erőművet építsenek.

Simon Erzsébet

Újabb lakossági fórumra invitálta a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör a városrész lakóit a minap. Az apropót az adta, hogy az illetékes hatóság kiadta a Grenor Hungária Energetikai Kft.-nek a Sárdi-ér utcába tervezett biomaszsza-erőmű építési engedélyét. Ezt is megfellebbezte a civil szervezet, ahogy korábban már számos beadványt készítettek az ügyben. A zarkaházi kastélyban megjelent lakók előtt dr. Hosszú Károly, a polgári kör biomassza-ügyben eljáró jogi képviselője adott tájékoztatást a létesítmény engedélyezési eljárásának rengeteg hiányosságáról. Ahogy elhangzott, már a döntéselőkészítők is tettek jogsértő lépéseket, ahogy a döntéshozók és az engedélyező hatóságok egyes cselekedetei sem felelnek meg a hatályos jogszabályoknak. Dr. Hosszú Károly sajnálkozva ecsetelte, hogy tulajdonképpen nincs kivel érdemben vitázni, hiszen a mondandójuk süket fülekre talál, akár az önkormányzatot, akár a hatóságokat bombázzák a beadványaikkal. Kovács Ágnes, a civil szervezet kommunikációs felelőse szkeptikusan jegyezte meg: van némi szorongás az emberekben, hiszen ha a jogszabályokkal alátámasztott érveléseiket is semmibe veszik a címzettek, milyen esélyük lehet a továbbiakban? Az ügyvéd kijelentette: a történet már nemcsak az erőműről szól, hanem hogy mennyire tudják érvényesíteni a jogaikat a városrészen élők. Hagyják-e, hogy mások döntsenek helyettük?

Az egybegyűltek hitet tettek amellett, hogy folytatják, amit elkezdtek. Többen hangoztatták: ha arra lesz szükség, nem riadnak vissza a demonstrációtól sem. A szentkirályiakat támogatandó, a fórumon részt vettek a Bébic-, illetve a Picktelepen élők közül is jónéhányan. A hozzászólók egy része arra hívta fel a figyelmet, hogy az uralkodó széljárást tekintve nemcsak a szentkirályiaknak kellene aggódniuk az erőmű hatásai miatt, hanem akár még a belvárosban élőknek is. Tehát az ügyet ne úgy kezelje a közvélemény, mintha az csak a szentkirályiak ügye lenne.

Voltak, akik szerint a politikai ellenzéket is aktivizálni kellene, más felvetette, hogy valaki( k)nek minden bizonnyal nagyon fontos az erőmű megépítése, különben már eredményesebb lenne a civil tiltakozás. Az is elhangzott: sajnálatos, hogy a városrész önkormányzati képviselője is hallgat az ügyben.


Hegedüs Éva, a civil szervezet elnöke arról szólt, hogy az egyesület anyagi lehetőségei végesek, pedig a fellebbezések meglehetősen sokba kerülnek. Vannak adakozók, akik eddig is segítettek, ám ha tovább kell menniük – akár bíróságra–, az még többe kerül. Ezért az egyesület szívesen fogad anyagi támogatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!