Hírek

2015.04.13. 16:38

Botrány kontra hagyomány - A becsület nyomában jártunk

Akkoris becsületes az emberek többsége, ha nem ellenőrzik őket. Körképünkből legalábbis ez derült ki.

Szendi Péter

A közelmúlt brókerbotrányai miatt hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy létezik még becsület. Sőt Vas megyében a becsületkassza intézményének évtizedes hagyományai vannak a kőszegi térségben. A lakosok a felesleges, vagy eladni szánt terményeiket ki szokták tenni az útra, vagy a lakások bejárata elé, a vevők pedig általában egy befőttesüvegbe dobhatják be az áru ellenértékét, amit többnyire becsületesen meg is tesznek.

Velemben Török Pálné Gyöngyi elmondta, nála még nem fordult elő, hogy loptak volna, bár a gesztenyeünnepen volt már rá példa, hogy valaki úgy vitt el egy kiló gesztenyét, hogy nem fizetett érte – de mint, hozzá tette ennyi még belefér, hiszen az emberek alapvetően becsületesek. Megtudtuk, ők őstermelők és több, mint egy évtizede árulják portékáikat a ház elé kirakott asztalkán. Befőttek, lekvárok, hagyma, tojás, házi készítésű lecsót lehet náluk venni. Általában minden elfogy, amit aznap kitesznek, hétvégén ez még inkább igaz, ilyenkor különösen a tojás kelendő.

Török Pálné velemi őstermelő házitojást, hagymát, lekvárokat, befőtteket árul évek óta (Fotó: Szendi Péter)

Megtudtuk, a faluban négyen-öten is árulnak így. Szükség is van rájuk, hiszen bolt nincs, ezért nemcsak a turisták, hanem a helyiek is sokat vásárolnak. A naspolya befőtt néha megmarad a nap végére, mert ezt az emberek kevésbé ismerik, pedig az itt árult termékek kivétel nélkül mind házilag készültek és semmilyen adalékanyagot nem tartalmaznak. Ilyen a sertészsírral tartósított lecsó is. Előfordult már, hogy a vevők azért szóltak, hogy ürítsék ki a perselyt, mert nem fér el benne több pénz.

A Bozsokon élő Katona Gyulánénak is jó tapasztalatai vannak. Akik tudják, hogy mennyit dolgoznak a termelők, azok kivétel nélkül becsületesen fizetnek. Elvétve fordul csak elő, hogy pár forinttal kevesebb van a dobozban, mint amennyinek lennie kellene. Előfordul, hogy becsöngetnek hozzájuk, ha üresen találják az asztalkát.

Hétvégén az ő tapasztalatai szerint is nagyobb a forgalom, egyrészt mert ilyenkor mindenki süt, főz, másrészt pedig a turisták is sokat vásárolnak, magyarok, külföldiek egyaránt. Megtudtuk, ő is rendelkezik őstermelői igazolvánnyal, mert úgy tudja, ahhoz, hogy árulhasson, erre szükség is van. Ők négy éve értékesítik így a kertben megtermelt felesleget, de őket eddig még nem ellenőrizte a hatóság.

Pergel Krisztina nagymamája őstermelőként árul évek óta (Fotó: Szendi Péter)

Egy neve elhallgatását kérő termelő pár éve kezdett el árulni savanyúságot Lukácsházán, neki is kizárólag jó tapasztalatai vannak, mindig a befőttesüvegben találta az áru ellenértékét.

Hallott viszont arról, hogy a közelmúltban Kőszegen nem csak a pénzt, hanem az összes portékát, sőt még az asztalt is elvitték a tolvajok.

Még 2012-ben volt országos hír, hogy egy férfi Kőszegen a befőttesüvegek és dobozkák tartalmát nyolc alkalommal is megdézsmálta. A becsületkasszákból kétszáz és ötszáz forint körüli összegeket vitt el. Akkor a kőszegi rendőrkapitányság soron kívül folytatta le az eljárást és százhúsz nap közérdekű munkára ítélték a tolvajt.A név nélkül nyilatkozó termelő tud olyan esetről is, hogy valaki százötvenezer forintos büntetést is kapott a becsületkasszás árusításért.

Ezzel kapcsolatban megkerestük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is, hogy lehetséges-e, hogy valakit megbüntessenek azért, mert a háza előtt árulja saját terményeit. Az általunk megkérdezett szakértő szerint, elképzelhető, mivel az ilyen típusú árusítás során nem történik nyugtaadás, hiszen a vevő és az eladó nem is találkozik. Megtudtuk, ha valaki adóköteles tevékenységet folytat és részt vesz a kereskedelemben, akkor nyugtaadási kötelezettsége is van. A kérdés itt az, hogy ez adóköteles tevékenységnek számít-e, vagy sem. Erre viszont már nem könnyű válaszolni, a szakértő szerint minden esetet egyénileg kell elbírálni – hozzá tette, itt azt vizsgálják, hogy milyen rendszeresen és milyen célból valósul meg az értékesítés.

Reméljük a becsületkasszák továbbra is virágozni fognak, annál is inkább, mert ahogyan január végén mi is beszámoltunk róla országos jelentőségű értékként került be a kőszegi becsületkassza a települési értéktárba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!