Hírek

2008.06.09. 02:28

Civilként a városért immár két évtizede

Szombathely (ra) - Húszéves a legjelentősebb helyi rendszerváltó civil szervezet, az Éhen Gyula Kör. Az évfordulóra készült dokumentumfilm premierje szombaton volt a Savaria moziban.

Rába Adrienn

Az első szabad március tizenötödikén, 1989-ben az Éhen Gyula Kör tagjai is ott vonultak nemzetiszín transzparensükkel a többezres tömegben. A civilek erejével vettek részt a rendszerváltásban, s ténykednek azóta is a városért és a demokráciáért - huszadik éve már. A kerek évfordulóra interjúkra épülő dokumentumfilmet készített a Korfilm produkció (Boros Ferenc, Horváth Zoltán és Kozma Gábor), melyben a kör tagjai és neves közéleti személyiségek tekintenek vissza a közelmúltra. A film szombati premierje a civil szervezet születésnapi ünnepsége is volt egyben.

Meghajtom a fejem előttük, és meg is becsüljük, ösztönözzük őket mondta dr. Ipkovich György polgármester köszöntőjében róluk, és általában a civil szervezetekről. Kozma Gábor, aki megalakulása óta megszakítás nélkül elnöke a harmadik városalapítóként emlegetett Éhen Gyuláról elnevezett, a Keringő presszóban, majd a TIT helyiségeiben működő, fiatal értelmiségiekből alakult szervezetnek, azt emelte ki, hogy a 64 perces, 18 szereplős dokumentumfilm korrajz és fejlődéstörténet egyben, mely a körről és a rendszerváltásról egyaránt szól, hiszen helyi szinten nem is választhatók el egymástól. A vetítést a névadóhoz és a körhöz kapcsolódó előadások követték.

Politikamentesen ténykednek immár huszadik éve a megyeszékhelyért és a demokráciáért

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!