Csapadékból kevés, heves viharból több jutott - Erről írtunk a héten

2017. augusztus 13., 08:30 szerző: VN-összeállítás
komment
MEGYEI KÖRKÉP - Tizenegy éve már annak, hogy többnapos hadijátékkal, sok-sok kísérőprogrammal emlékeznek Kőszeg nagy próbatételére, 1532. évi török ostromára a településen. Írtunk a látványos és rendkívül veszélyes villámcsapásokról. Heves viharokból jutott a hétre, csapadékból viszont nem: a hat éve tartó szárazság miatt kevés a gomba. Gombamódra szaporodnak viszont a lakások, sok magánszemély is belevág az építkezésbe.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Ezreket vonzott a szombati kőszegi ostrom, ahol profi hagyományőrzők játszották újra a több száz évvel ezelőtti eseményeket. Ahogyan 1532-ben is megüzente Jurisics Miklós az augusztus 5-én érkező Ibrahim nagyvezérnek, hogy nem adja fel a várat, és a végsőkig kitart, úgy most, 485 évvel később is ugyanezt tette. A török sereg pedig most is csúfos vereséget szenvedett, és lemondott a várról. Az újkori történelemben 11. alkalommal eljátszott ostrom és seregszemle ismét ezreket vonzott Kőszegre.

Komolyan vették az ostromot a résztvevők. Már a csata előtt megküzdöttek a foglyokért

A mennydörgéssel és villámlással párosuló természeti jelenség amennyire látványos, olyannyira veszélyes is. A nyári időszakban gyakoriak a hirtelen jövő, heves viharok. Az intenzív villámcsapások az utóbbi időben rengeteg épületszerkezetet tettek tönkre. Egy "találat" akár több százezer forintnyi kárt is okozhat. A háztulajdonosok ilyenkor igyekeznek a biztosítótól kártérítést igényelni. Érdemes gondolni a megelőzésre, a megfelelő villámvédelemmel felszerelt ingatlanoknak nagyobb esélyük van megúszni a vihart.

Hatalmas villámok cikáztak a szombathelyi épületek között a hétvégi viharokban

A hat éve tartó szárazság miatt nagyon kevés a gomba. Bár a magyarok finoman szólva sem nevezhetők gombaevő nemzetnek, a piacon mindig akad olyan, aki gombát keres, de nem ám termelői gombát, hanem olyat, amelyet gombászok gyűjtenek az erdő mélyéről. Azt reméltük, a hétvégi esők előcsalogatták ezeket a különös, a növény- és állatvilág határán álló élőlényeket, és a piacon hegyekben áll majd a gomba, de csalódnunk kellett: a környéken évek óta kevés terem.

Kalauz József gombaszakértő azt tanácsolja, hogy válasszuk külön a fajtákat, amikor gombászunk, így ha véletlenül mérgeset is gyűjtöttünk, nem kell az egészet kidobni.

Egyre több a lakás, és csak a munkaerőhiány az oka, hogy nem épül több. Csaknem másfélszer annyi új lakás épült az idei év első felében, mint tavaly ilyenkor a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása alapján. Érdekesség, hogy az adatokat egyértelműen a vidéki építkezések húzzák fel, míg az épített lakások száma Budapesten nem változott, a városokban több mint másfélszeresére, a községekben majdnem kétszeresére nőtt. Ráadásul ezúttal nem a befektetők, hanem főleg a magánszemélyek vágtak bele az építkezésbe. A kiadott építési engedélyek száma is negyven százalékkal több, mint tavaly.

Pusker Zsolt szerint a kormány nem fogja megszüntetni az ötszázalékos áfát, hiszen az nagyon nagy csapást mérne az építőiparra.

VN-összeállítás

2017. augusztus 13., 08:30 szerző: VN-összeállítás

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...