Csehországi rajzos sikerek - Monotípiával készültek a szombathelyi diákok munkái

Csodás színes katalógus készült a gyermekek számára kiírt 44. cseh nemzetközi képzőművészeti kiállításról. Az impozáns kiadványban szebbnél szebb alkotások között a teljes névsor: például cseh, lengyel, török, svéd, spanyol, zimbabwei, kínai, pakisztáni, vietnami gyerekek nevei, azoké, akiket beválogattak a legjobbak közé.

Nem véletlenül kapott több katalógust is Vörös Lívia, a Váci iskola rajztanára: Magyarországot is jelöli a sor. Összesen négy iskola hét diákjával - közülük kettő a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója. Két-két diákot díjaztak még a cseh döntnökök egy kozármislenyi és egy berettyóújfalui alapfokú művészeti iskolából, egy fiatal alkotót pedig egy zsámbéki iskolából.

Fotó: Tóth Szabolcs

Ami a szombathelyi lányok munkáit illeti, Horváth Anna táncot, Szakács Vanda vigaszt ábrázolt, mindketten monotípiával dolgoztak.

- Megint egy olyan pályázat, hogy nem tudták a gyerekek, pontosan mikor készült. Az biztos, hogy a tavalyi tanév elején - árulta el Vörös Lívia tanárnő.

A kiírásban négyéves kortól 16 éves korig várták, várják minden évben a munkákat, és nem volt szoros tematikai megkötés. Vagyis a gyerekek szívesen, lelkesen készített rajzaiból, munkáiból szakmai alapon választotta ki a tanárnő azokat, amelyeket beküldte a kiírásra.

- Én azt szeretem, ha jól érezzük magunkat, jó képek készülnek, és én azok közül tudok válogatni - mondta el Vörös Lívia. A díjazott munkák ritkán kerülnek vissza a gyerekekhez, azokat általában csak a pályázati, kiállítási katalógusokban látják viszont az alkotók és a büszke szülők, meg persze a még büszkébb tanárnő. Ebben az esetben azonban egy Vigasz-vázlatot tudott mutatni a fiatalabb díjazott, Vanda.

- Egy kisfiú, aki sír, és két ember odamegy hozzá, hogy megvigasztalja - mutatta a központi alakokat.

Elárulta, hogy nem „elképzelt” szituáció, hanem saját tapasztalatból készült az életkép: nagyon jó az osztályközösségük, tényleg számíthatnak egymásra a diákok - ahogy a vázlaton is látszik.

Közben Anna azt mondta, a táncosokról készült munkájával kapcsolatban biztosan emlékszik, hogy le volt maradva a rajzzal az osztályban. Meg persze a technikára:

- Monotípiával csináltam. Az úgy készül, hogy egy műanyag lapra kinyomjuk a festéket, egy hengerrel elkenjük az egész lapon. Utána azt a felét rakjuk rá a rajznak, amelyik az üres fele. Elővesszük a színeket a rajzhoz, a rajzon az adott részt kiszínezzük, de a kezünkkel nem lehet hozzáérni, mert rajta marad - mutatta be a technikát.

A monotípia nem javítható, így az ilyen munkákat mindig „radírozós óra” előzi meg - tette hozzá a tanárnő. A tervezést jelenti a radírozás lehetősége, ez a munkafolyamat két órán keresztül tart, utána készül „élesben” az alkotás. Aztán a legjobban sikerült munkákat Vörös Lívia tanárnő pályázatokra küldi, ha van megfelelő kiírás. Azt már több pályázatuk kapcsán elmondta, hogy jellemzően a külföldi kiírások megengedőbbek: nem, vagy kevésbé tematizáltak, mint a hazai képzőművészeti kiírások.

Egy-egy beküldés után a legjobb esetben (általában) a cseh gyermekrajzpályázathoz hasonló siker a végeredmény. Ez azért is nagy szó, mert 1967-ig nyúlik vissza ez a verseny. Eredetileg országos kiírás volt, majd 1973-ban lett nemzetközi, mára világra szóló. Évente körülbelül hatvan-hetven országból mintegy 25 ezer pályamunkát kapnak a felhívásra a csehországi szervezők. Érdemes belegondolni: ennyi munka között került a legjobbak közé a két szombathelyi diák alkotása.