Hírek

2017.03.30. 16:35

Könnyebb élet - Szombathelyi diákok segítenék a fogyatékkal élőket

Szombathely - Elektronikus segédeszközöket készítettek középiskolás diákok fogyatékkal élőknek. A készülékeket egy versenyre rakták össze, ám van olyan, amelyet kísérleti jelleggel akár be is üzemelnének.

Vadas Krisztina

A jövő szakemberei - ezzel a címmel szervezett az egyik szombathelyi elektronikai cég konstrukciós versenyt középiskolásoknak. A cél az volt, hogy lehetőséget biztosítsanak a jövő szakembereinek tudásuk bemutatására. A kétnapos verseny első napján, csütörtökön projektmunkáikat nézhette meg a zsűri. A feladatban mindössze annyi kikötés volt, hogy fogyatékkal élők számára készítsenek elektronikus segédeszközöket. Tíz diák pályamunkáját láthatták a bírák. Wéber Balázs, a Puskás Tivadar szakképző iskola diákja a smart coverrel, azaz okosfedővel segítené a hallás- vagy látássérültek életét.

Ez a készülék az edények fedőjére szerelhető és kétféle módon használható: vagy a megadott idő lejártakor, vagy a beállított hőfok elérésekor jelez. Lóránt Bence a zalaegerszegi Széchenyi István Szakgimnázium és Szakközépiskolából hallássérülteket segítő induktív eszközt épített.

Kakas András és Szalai Gergő versenyzők és felkészítőtanáruk, Tóth József mutatta meg nekünk a látássérültek tájékozódását segítő, infravörös jeleken alapuló rendszert, amelyet a versenyre készítettek Fotó: Szendi Péter

Ennek a szerkezetnek a segítségével a hallássérült diákok akár az utolsó padból is hallhatnák a tanár előadását. De alkalmazható az eszköz konferenciákon és egyéb, nagy termekben tartott rendezvényeken is.

A Savaria szakképző iskola diákjai, Szalai Gergő és Kakas András Tóth József és Schubert József tanárok felkészítésével egy IRIS-rendszert (Ifra Red Information System) mutattak be. Ezzel az eszközzel a látássérültek mindennapjait könnyítenék meg. Egy épületben elhelyezett jeladók segítségével tudnának tájékozódni: a náluk lévő vevő érzékeli a jeleket, és elmondja használójának, hogy például a portával szemben áll, jobbra a mosdók, balra az irodák találhatók.

Ezt a rendszert a Micimackó Óvodában kísérleti jelleggel akár ki is építenék. Ma, a verseny második napján áramköröket kell építeniük a diákoknak megadott határidőre, majd feladatlapot töltenek ki. A két nap összpontszámai alapján pedig kiderül, ki a legígéretesebb tehetség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!