Hírek

2016.11.22. 20:05

Durva lesz Vasban is: féléves szemétdíjat fizethetünk egyszerre!

Ha már egy jó ideje nem kap fizetési felszólítást a hulladékszállítási díjról, és azt gondolja, hogy ez örökre így marad, akkor van egy rossz hírünk: hamarosan megkapja az elmúlt fél évről szóló számlát.

Budai Dávid

Ha pedig nem érti, hogy miért téma a szemétszámla, amikor minden úgy van, ahogyan eddig, akkor téved, de van rá magyarázat, hogy miért nem érzékelte a változást. Most mindent elmondunk, amit a szemétszállítási díjakról tudni kell. 2016. április 1-jétől egy jogszabályi változás miatt a hulladékgazdálkodás összehangolására létrehozott Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. jogosult a hulladékgazdálkodási számlákat kiállítani, a szemétszállítási díjakat beszedni.

fotó: Unger Tamás

Az NHKV Zrt. az idei év közepén azzal kereste meg a helyi közszolgáltatókat, hogy az idén bérmunkában készítsék el a számlákat, azokat juttassák el az ingatlanhasználókhoz, és biztosítsák az ezzel kapcsolatos ügyfélszolgálatot.

Csizmadia Tamás, az NHKV Zrt. szóvivője elmondta: Vas megyében öt nagy cég végzi el a hulladékszállítás 99 százalékát. Ezek közül a Kisalföldi Kommunális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. és a Zalaispa Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Nonprofit Zrt. már augusztusban, míg a Müllex Közszolgáltató Nonprofit Kft. és a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. októberben kezdte meg a számlázást. Így azok a lakosok, akik a fent említett négy szolgáltató valamelyikéhez tartoznak, már vagy megkapták a számlát, vagy a napokban fogják megkapni azt. A szóvivő emlékeztetett: a négy szolgáltató összesen több mint 210 ezer számlát készít el, igaz, ebbe nem csak Vas megye tartozik bele, ám az könnyen belátható, hogy a számlák kiküldése nem megy egyik napról a másikra.

Répcelakon már a múlt hét elején megérkezett az elszámolás, tudtuk meg Szabó József polgármestertől. A második és harmadik negyedévi számla összesen csaknem nyolcezer forintos kiadást jelent. Bár a számlázást nem az önkormányzati cég végzi, Básthy Béla kőszegi alpolgármester is úgy tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a második és harmadik negyedévről szóló szemétdíjszámla - ami nagyjából nyolc-kilencezer forintos lesz - még ebben az évben megérkezik a kőszegi családokhoz.

- Remélhetőleg november végéig a mi szolgáltatási területünkre is megérkeznek a hulladékgazdálkodási zrt. számlái - mondta Pintér László, a Sárvári Zöld Pont Kft. ügyvezetője. Április óta a helyi non-profit kft.-től az „állami kukaholding” rendeli meg a szemétgyűjtési szolgáltatást díj ellenében, a számlák kiállításához pedig a Zöld Pont csupán adatszolgáltatást végez. Az ügyvezető úgy tudja, hogy az egyben kiküldött számlákat nem egyszerre, hanem több határidővel kell befizetni. A jövőben aki havi vagy negyedéves befizetést választott, az ugyanolyan rendszerességgel kapja majd a számlákat.

fotó: Unger Tamás

Csizmadia Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy aki számláját korábban csoportos beszedési megbízással intézte, annak nincs dolga, aki azonban mostantól szeretne csoportos beszedésre váltani, annak fel kell keresnie a bankját és az NHKV Zrt.-t is. Ha pedig ön ebből az egész szemétügyből semmit nem vett észre, annak az lehet az oka, hogy szövetkezeti vagy társasházban él, így ön továbbra is fizette azt, amit eddig, a többit pedig a lakószövetkezet, a közös képviselő vagy a társasház kezelője intézte.

Csaknem 108 ezer háztartásban szintén még várni kell egy ideig  a számlákra, ugyanis mint kiderült, a Szomhull Nonprofit Kft.  nem vállalta a bérszámlázást.  Puklér Géza, a társaság igazgatója elmondta:  azért  nem, mivel olyan jelentős informatikai fejlesztést kellett volna végrehajtani a számlázóprogramjukon, amely biztonsággal nem volt megoldható, ezért az a döntés született,  hogy  nem vállalják a bérszámlázást, így az marad a NKHV Zrt.-re.

Az igazgató hozzátette: bízik benne,  hogy egy-két héten belül a társaságukkal kapcsolatban álló háztartásokhoz is megérkeznek  a számlák. Erre ezidáig azért nem kerülhetett sor, mert jelenleg is folyik az adategyeztetés a két cég között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!