Édes terhet kaptak - Egy nyílt örökbefogadás története

Mint a versben: széllábú, deres ősz van, este. Jancsi, az öt hónapos kisfiú fürdéshez készülődik szombathelyi nagymamája házában: a kedvenc műanyag kacsáját veszi egyik kezéből a másikba, rázogatja, tapasztalgatja, a szájában csócsálja. Közben kacag és a sokat élt bútorok vele nevetnek.

Édesanyja, Éva a fürdővíz hőjét ellenőrzi, a könyökét meríti a vízbe, József, az édesapja vacsorát készít elő.

A Jászság egyik déli falujában, a Zagyva mentén ezalatt egy fiatalasszony a lányait parancsolja el a tévé elől. Tejberizst főzött, magának szalonnát szel. Tűzifát készít be, mosogat, zoknit stoppol. Nem gondolkodik feleslegesen. Vagy ha mégis, úgy csendesíti a lelkét: nem tudta volna felnevelni a fiút. Apa nélkül, pénz nélkül, segítség nélkül. Így gondoskodott róla a legjobban: kihordta, megszülte és örökbe adta. Felvilágosították, és ő megértette: ha örökbe adja, jó eséllyel sosem fogja látni a gyermekét. Ha nem adja örökbe, hazavinni akkor sem tudja - havonta, vagy félévente látja majd, de nincs esélye, hogy kihozza a gyermekotthonból vagy a nevelőszülőktől, így állami gondozásba kerül.

Választott orvosa volt, problémamentes terhessége, külön esti időpontjai a védőnőnél, hogy a falu ne vegye a szájára. Miután megszületett a baba, a kórházban azt mondták neki: Nézze meg, búcsúzzon el tőle és ne szoptassa.

Pontosan így készült. Hívőknek akarta adni a fiút, jó életet szánt neki. A gyász jött akkor, megkönnyebbüléssel vegyesen. A házaspárnak, Józsefnek és Évának pedig, akik hosszú évek óta gyermekre vágytak, a kimondhatatlan boldogság. Azóta ebben élnek. - A János nevet kapta a fiunk, a nagyapámat is így hívták, és ez az édesapám második keresztneve is - számol be a szombathelyi származású, most a férjével Vácon élő Éva a névválasztás körülményeiről. - Megérintett minket Keresztelő Szent János története is, akinek éltesebb szülei már nem hittek abban, hogy gyermekük lehet, mégis lett - teszi hozzá József, a férj, és folytatja: - Házasságunk kilenc éve és a hosszú-hosszú várakozás alatt volt, hogy mi sem bíztunk már a csodában, de hála Istennek, megadatott. Sajnos nem lehetett vér szerinti gyermekünk. Már a házasságunk előtt szóba került, hogy ha ez így van, akkor majd örökbe fogadunk, de amikor kiderült, hogy ez az egyetlen út, ami számunkra erkölcsileg is vállalható, akkor azért hosszabb időbe telt elfogadni és mindkettőnknek rábólintani a dologra. Tavaly nyár végén egyszerre éreztük, hogy képesek leszünk erre a feladatra, véletlenül (?!) épp akkor akadt a kezünkbe Böjte Csaba könyve a gyereknevelésről, illetve a templomi újságban egy cikk az örökbefogadásról, ezeket jelnek tekintettük.

Éva, József és a megszokottnál kicsit korábban ébredő Jancsi egy szombathelyi parkban Fotó: Unger Tamás

Életre szóló élmény volt, ahogy hozzájuk került Jancsika. Májusban hívták őket a Gólyahír Egyesülettől azzal, hogy június végén megszületik majd egy gyermek, akinek a szülei lehetnek, készüljenek. A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz (Tegyesz) már 2012 augusztusában jelentkeztek, a gyámhivataltól meg is kapták az alkalmassági határozatot. Ezzel egy civil szervezetet is felkerestek: elküldték a papírjaikat a Gólyahír Egyesületnek. Náluk 2013 áprilisában jártak először - egy országos találkozón vettek részt, ahol a 354-es sorszámot kapták...

Idén nyáron aztán, június 18-án, szombaton Éva az utolsó osztályát is leérettségiztette. Másnap, vasárnap végre alhatott volna, mégis ő és a férje is szokatlanul korán keltek. Éva kinyitotta a laptopját, a közösségi oldal boldog apák napját kívánt neki, ezen jót mosolygott. Reggel 7 körül a férje rontott be utána a fürdőszobába: Képzeld, az imént telefonáltak az egyesülettől, megszületett Jancsika. Kisebb pánik tört ki rajtuk - még egy-két hét nagyon kellett volna az előkészületekre -, de késlekedés nélkül indultak a kórházba. 11 körül értek oda, egy segítőkész gólyahíres munkatárs várta őket. Az életet adó anyával ott találkoztak először, őt a szülészeten, Éváékat egy családi szobában helyezték el, ahol végre, hatórás korában megpillanthatták és kézbe vehették Jancsit. A szülészet rooming-in rendszerben működött a bababarát Jász-Nagykun-Szolnok megyei kórházban, a nappalokat a szülei együtt töltötték az újszülöttel, éjszakára visszavitték őt a csecsemőosztályra.

Az életet adó, 37 éves asszonyt, akit bevontak a szülőkiválasztás folyamatába, és akinek a szülést követően hat hét gondolkodási ideje volt arra, hogy döntését módosítsa, két nappal később Éva vitte haza. Annyit mondott búcsúzóul: boldognak akarja látni őket, a párt, akiknek örökbe adta a gyermekét. Szeretné, ha ők is megtapasztalnák, milyen szülőnek lenni. Ezt többször megismételte. Az első gyámhatósági tárgyaláson, öt nap múlva találkoztak vele még egyszer, ott is úgy nyilatkozott, hogy ő már döntött. Ő a szülői jogról mondott le, Éva és József a gyámi jogokat kapták meg.

Az orvosoknak, nővéreknek sokat köszönhet a házaspár - táplálási, gondozási tanácsokat kaptak, igazi hasznos segítséget. Éváék ettől és a kezdetektől feléjük áradó szeretettől, segítő szándéktól szinte zavarban vannak.

Jancsi most öt hónapos, a szülei némi rutinra már szert tettek, de a kórházból kijőve, az első hét eufóriája után a sok feladat miatt - a bürokrácia is hatalmas - inkább csak gépiesen csinálták a gyerek körüli teendőket. Az áttörést egy négygyerekes ismerősük mondata hozta, aki a vasárnapi mise után megnézte a fiukat, cinkosan rájuk nézett, és megkérdezte: most egy kicsit babáztok, aztán majd visszaadjátok őt, ugye? Akkor tudatosult bennük: dehogy, soha!

Jancsi jötte még inkább összekovácsolta őket. Közös a feladat, mondják, egymás irányába is önzetlenebbek lettek. - Józsi anyás apa: tisztába teszi, eteti, pelenkázza a csecsemőt. Emóció, beleélés, szeretet - ezek mind megvannak benne. Érzelmes egyéniség - ezek már a nagymama szavai. Hozzá negyedik unokaként érkezett Jancsi, Józsiék családjába harmadikként.

Amikor a jövőről, a gyereknevelésről kérdezem őket, az istenhit fontosságát említik és Böjte Csabát idézik: A szülőknek a gyerek elé kell élni azt, amit várnak tőle. Nem ezer szakkönyvet kell elolvasni, hanem visszagondolni a saját gyerekkorukra.

Éva és József úgy gondolják, jó gyerekkoruk volt és jó szüleik, és ezek után nekik sem kell aggódniuk, hogy helytállnak-e szülőként.

Nem akarják titkolni Jancsi előtt, hogy örökbe fogadott. Sőt, a kezdetektől nyíltan beszélnének erről, mindig az ő szintjén. Mesekönyvük is van, ami segít majd ebben.

Búcsúzóul elárulják: a Jancsi- után elindították a Juliska-projektet is, szívesen adoptálnának még egy gyereket. Az engedélyük megvan. És nem feltétlenül kislányt szeretnének...

Örökbe fogadni a hatályos jog szerint csak gyámhatósági engedéllyel lehet. Ha a vér szerinti szülő ismeri az örökbe fogadó szülőket és így járul hozzá az adoptációhoz, akkor nyílt örökbefogadásról beszélünk, ha számára ismeretlen személy az örökbefogadó, akkor titkosról. Az új Ptk. 2014. márciusi életbe lépésével változott a nyílt örökbefogadás szabályozása. Az anya (a szülő) lehetőséget kap arra, hogy a gyermek hathetes koráig visszavonhassa hozzájáruló nyilatkozatát abban az esetben, ha a gyermeket a szülő, vagy a gyermek más hozzátartozója kívánja felnevelni. Erre a jogra fel kell hívni az anya figyelmét.

Csak az a 25. életévét betöltött, cselekvőképes személy lehet örökbefogadó, aki a gyermeknél legalább 16 évvel, legfeljebb 45 évvel idősebb, és személyisége, körülményei alapján alkalmas a gyermek örökbefogadására. Ez utóbbiról a gyámhatóság az örökbefogadás előtti eljárása során hoz határozatot. A Tegyesz, az állami szervezet intézi a titkos örökbefogadásokat, ahol mindenféle korú gyerekek vannak, a civil szervezetek pedig nyílt örökbefogadást közvetítenek, újszülöttekkel.