Egy magára valamit is adó cirkusz nem lehet meg ágyúból kilőtt ember nélkül

Úgy vagyok a cirkusszal, hogy nem tud nem tetszeni. Nekem, akinek sokszor a felállás is nehezére esik, hogyne volna érdekes az, ha valaki vágtázó lovak hátán ugrik szaltót? Ennek ellenére cirkuszban kétszer voltam életemben, egyszer gyerekként, meg most. Így bátran kijelenthetem, a cirkusz világát nem ismerem. Annyit tudok róla csak, amennyit a cirkuszról tudni lehet: fűrészpor van a színpadon, lakókocsiban lakik a társulat, és az állatok csupa olyan meglepő kunsztot tudnak, amit a legkevésbé sem várnánk tőlük. Hogy legyen időm cirkuszi hangulatba keveredni, korán érkeztem a Richter Flórián Cirkusz premierjére, és bevallom, nagy várakozással foglaltam el helyemet mindjárt az első sorban. Azt egyből megállapítottam, hogy bizony a cirkusznál sem mindegy, hogy kint milyen az idő. A váratlanul jött hideg ellenére a több száz fős lelátó 18 órára jó háromnegyedéig megtelt.

Nem kell ahhoz elvetemült cirkuszrajongónak lenni, hogy tudjuk, a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválnál nincs rangosabb esemény, az itt megkapott Bohóc-díj a cirkuszművészet Oscarja. A már 2004 óta Ezüst Bohóc-díjas Richter Flórián és tíztagú lovas zsokécsoportja 2008-ban, a cirkusz történetének első magyar Arany Bohóc-díját nyerte el a 32. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. A díj két okból is különleges: lovas akrobata számban még soha nem született arany a fesztivál történetében, másrészt egyetlen fellépő sem kapott még ilyen rövid időn belül ezüst és arany minősítést egyaránt. Ezzel Richter Flórián a legsikeresebb magyar résztvevője a monte-carlói fesztiválnak. Érthető, hogy kíváncsi voltam, mi történik most hét fekete holland fríz lóval és hét arab telivérrel, azonban mielőtt ezt láthattam volna, a Richter-dinasztia egyik legfiatalabb tagja, Kevin vágtázott a színpadon körbe, két ló hátán állva, miközben vagy egy tucat ló rohant át egymás után a lábai közt.

Amikor meggondolatlanul az első sorba ültem, nem számoltam azzal, hogy felkeltem az olasz bohóc érdeklődését. Pedig így történt. Így most már ezt is elmondhatom, álltam a cirkusz színpadán. Miközben néztem Szandrát, a negyvenéves elefántot, végig azon gondolkodtam, hogy honnan ismerős. Aztán egyszer csak beugrott: hát persze, Szandra Roger Moore partnere volt az 1983-as Octopussy című James Bond-filmben. Itt tehát még az elefánt is világsztár, állapítottam meg magamban, miközben máris dübörögni kezdtek a motorok a fejünk fölött. A mutatvány röviden annyi, hogy a motorosok elkezdenek cikázni egy fémgömbben, majd ez a gömb egyszer csak szétnyílik, ám a motorosok maradnak, sőt mintha a tempót is növelnék. Hogy miért nem mennek egymásnak, és miért nem hat rájuk a gravitáció, rejtély. Az viszont biztos, hogy nemcsak mi gondoljuk így, hanem a Guinness Rekordok Könyvének szerkesztői is. Amikor aztán begördült a színpadra egy Chevrolet, majd két lábra állt, világossá vált, miért Transformers a porondon az előadás címe. Egy magára valamit is adó cirkusz nem lehet meg ágyúból kilőtt ember nélkül. Tanúsíthatom, szürreális látvány, ahogyan egy ember repül a sátor kupolájában.

Hosszasan lehetne még írni a fellépő akrobatákról, illuzionistákról, bohócokról, a cirkusz hangulatáról, de az élmény átadhatatlan. Nincs mit tenni, a cirkusz élőben az igazi. Egyszerűen ott kell lenni. Ez pedig könnyen megoldható: a héten még hatszor köszönti a közönséget a porondmester a megyeszékhelyen. Ma és holnap 18 órakor, szombaton 15 és 18 órakor; vasárnap pedig 11 és 15 órakor lesz előadás a Sportligetben.