Hírek

2014.08.24. 09:08

Egy napig még karnevál - Vasárnap este a 15 éves Magna Cum Laude lép majd a Forum színpadra

Szombathely – Vasárnap utolsó napjához érkezett a Savaria Történelmi Karnevál.

Farkas Eszter

A karnevál Szombathelyen nem előzmények nélküli. A hatvanas években a város legismertebb eseménye volt, színpompás, látványos felvonulás keretében dolgozta fel az egykori Savaria alapításának és történetének főbb csomópontjait. Maga a felvonulás kimondott népünnepélynek számított. Az emberek lelkesedése, a rájuk osztott szerepek átélésének élménye hívta életre néhány éven át újra és újra a rendezvényt.

Az óriás balett-táncosok látványa elképesztette a karnevál nézőközönségét szombaton délután. Fotó: Zergi Borbála

A közel 2000 éves Szombathely, az antik Savaria története egyedülálló, hiszen ez az egyetlen város Magyarországon (és a Kárpát-medencében is), amely megalapítása óta mind a mai napig lakott település. Fontos kereskedelmi út volt az őskori eredetű Borostyánkő-út, amely mellett Savaria jelentősége és ismertsége elsősorban híres szülötte, Szent Márton nyomán mindig töretlen volt. Dicső korszakát követően a település jelentősége hosszú évszázadokon át háttérbe szorult, hajdanvolt szerepét csak a XVI. század végén szerezte vissza.

A millennium évében merész dologra vállalkozott Szombathely: a római Pannónia Provincia székhelyének mai leszármazottai 2000 augusztusának végén hatalmas, színes históriás játékkal emlékeztek meg városuk történetéről. A város lakói díszes történelmi kosztümökbe öltözve idézték meg a római kortól az államalapításig tartó időszakot.

Nemcsak a gyerekek csodálkoztak a két gólyalábon egyensúlyozó paripán és lovasán a szombati karneváli felvonuláson. Fotó: Zergi Borbála

2001-ben a Savaria Történelmi Karnevál a Nyugat-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság pályázatán elnyerte a három évre szóló A Nyugat-Dunántúli Régió Kiemelt Kulturális és Örökségturisztikai Rendezvénye címet. Közép-Európa legnagyobb historikus rendezvényét 100 000 ember felszabadult ünneplése és vidám játéka jellemezte. A 3. évezred karneválja többnapos jelmezes kavalkád, amely a tradícióknak, történelmi és régészeti kutatásoknak köszönhetően az eredetiségre helyezi a hangsúlyt oly módon, hogy emellett játszik, szórakoztat és történelmünkre tanít.

Az idén tehát 15. születésnapját ünneplő historikus játékok csütörtökön kezdődtek meg. Összesen 25 helyszínnel és 250 programmal várják a szervezők a karneválozókat.

A Történelmi Témapark programja idén is a csütörtök esti tüzes játékkal indult, Prometheus Cirkuszában Magyarország és Bajor-ország legjobb tűzzsonglőrei és kiváló artistái varázsolták el a nagyérdeműt. A jó Sextius Palpellius Hister helytartó savariai udvarába tévedt időutazókat az 1. század római harcászatától egészen a 17. század nyugat-európai zsoldos muskétásainak hadviseléséig terjedő kínálat várja. Romániából nagy létszámban érkeztek dákok és szarmaták, az V. Makedóniai Legio katonáival együtt.

Itt lesznek a cseh Memento Mori bajvívói, de igazi ritkaságként fellépnek a Sárkányos Szövetség Lovagjainak szabadvívói is, akik az európai történelmi kardvívó versenyeken rendszeresen az élen szerepelnek. Itt ünnepli 20. születésnapját egy fergeteges programsorozattal Európa legnagyobb létszámú gladiátorcsapata is, a Collegium Gladiatorium. A Dunántúl legjobb végvári hagyományőrzői közös műsorban elevenítik meg a török kort, de először találkozhat a szombathelyi közönség a Mare Temporis Alapítvány 17. századi zsoldos muskétásaival is. A Témapark tőszomszédságában, az Aréna u. 8. udvarán pedig I. világháborús hagyományőrző katonákkal is találkozhat a közönség a Magyar Honvédség toborzópontján.

A városháza előtti téren a régió helyi termékekben és hagyományokban gazdag tájegységeinek képviselői, a vidék ízei mutatkoznak be. A karnevál látogatói elsősorban az egészséges táplálkozás termékeit találják majd meg a pavilonokban. A tájételek, itókák, kulturális értékek mellett gyógynövények, tinktúrák, házi fűszerek és bemutatók színesítik a karneváli kínálatot.

A Genius Savariensis Alapítvány a karnevál ideje alatt a Smidt Múzeumba szervez programokat. A visszatérő karneváli látogatók már tudják: a Borok Utcájában nemcsak az ország legjobb bortermő vidékeinek legkiválóbb nedűi, de a helyi és a magyar zenei élet legnevesebb előadóinak frenetikus hangulatú koncertjei is bódítják a nagyérdeműt.

Az egyik legifjabb helyszín, mely hamar a látogatók kedvencévé vált, a Sörtér. Népszerűsége köszönhető egyrészt az ismert és rajongott, valamint a kézműves technológiával főzött söröknek, másrészt a gazdag és változatos programkínálatnak.

Latin zene, forró táncok, hamisítatlan mediterrán hangulat – ez várja a karneválozó látogatót a Mediterrán Udvar pezsgő estéin.

A Gáyer-parkban minden a gyermekekről és a családokról szól: játék, móka, kézműveskedés, ismeretbővítés, vízi kalandok, színház és muzsika – mind a kicsikre és gyermeklelkű kísérőikre szabva. Az egész nap működő furfangos és kacagtató játékos foglalkoztatókon túl a kicsik kedvére való, a cirkusz ezerarcú, ezerszínű, csillogó és varázslatos világát megidéző koncertek és előadások szórakoztatják a családokat.

A Paradiso Deiben, vagyis Isten kertjében teázó, játszósarok, kézműves vásár, bátorságpróba és kiállítás kíséri a változatos programot.

A karneváli forgatag tehát számos helyszínnel és programmal várja még a látogatókat. Vasárnap például a Fő téri Forum színpadon 22 órakor a 15 éves Magna Cum Laude ad koncertet, majd az Anima Sound System búcsúztatja a négynapos játékokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!