Hírek

2017.08.29. 17:35

A családbarát szemléletű vállalati működésről tartott előadást Andor Eszter

KÖRKÉP Nem feltétlenül pénzt, inkább megfelelő hozzáállást igényel az, hogy családbarát munkahelyi környezetet teremtsenek egy cégnél. A kisgyermekes anyukák akkor érzik igazán jól magukat, ha munkaadóik figyelembe veszik speciális igényeiket.

Vas Népe

Mitől családbarát egy munkahely? Ezt a kérdést járta körül Andor Eszter gyógypedagógus, családterapeuta, kineziológus a Védőháló a családokért program rendezvényén az ŐrvidékHázban. Dr. Kopp Mária orvos, pszichológus nevét említette elsőként a téma kapcsán, aki 2009-ben Három királyfi, három királylány néven mozgalmat alapított. A mozgalom azért szerveződött, hogy megszülessenek a kívánt, tervezett gyerekek, és a fiatalok a karrier mellett a családdal kapcsolatos álmaikat is megvalósíthassák. A gyermekvállalás szempontjából rendkívül meghatározó ugyanis a munka és a magánélet egyensúlya. Emellett konkrét gazdasági előnyökkel is kecsegtet a kettő harmóniájának megteremtése: közgazdászok kiszámolták, hogy 2020-ra 1,3 százalékkal növelné Magyarország GDP-jét, 1 százalékkal pedig a népességet.

Megfelelő munkarend

A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Vezetéstudományi Intézetének kutatását ismertette ezután az előadó: interjúkat és fókuszcsoportos beszélgetéseket végeztek a kutatók tíz olyan vállalatnál, amelyek valamilyen elismerésben (például családbarát munkahely, legjobb munkahely) részesültek. Arra a következtetésre jutottak, hogy azok a cégek számíthattak kedvező minősítésre, ahol a hr-esek olyan munkarendet alakítottak ki, ami az időbeosztást tekintve segít össze-egyeztetni a munkahelyi és az otthoni feladatokat. Ahol a munkahelyi vezető megérti a problémáikat és segít egyéni megoldást keresni rájuk. Ez pedig kihatott a többi munkatárs pozitív hozzáállására. Ami feszültséget szülhet: a szóban forgó vállalkozások hangsúlyosan foglalkoznak ugyan a kisgyermekesekkel, de sehol nem téma a nem gyerekesek igénye. A kutatók arra a következtetésre jutottak: egyedi megoldások, belső tréningek, mentálhigiénés megsegítések kellenek. Társadalmi szinten pedig - és ezt Andor Eszter korábbi előadásain is megerősítette - az lenne kívánatos, hogy az apák nagyobb részt vállaljanak a gyermeknevelésből, az otthoni teendőkből.

Lehetséges megoldások

Andor Eszter kitért a lehetséges megoldásokra: a munkaidővel kapcsolatos intézkedések közé sorolta a rugalmas, valamint a részmunka-időt, a csökkentett munkaidős napot vagy a heti egy szabadnapot, cserébe a hét többi napján ledolgozott hosszított munkanapért, esetleg a csökkentett munkaidőt csökkentett munkabérért. A szabadságolással kapcsolatos intézkedések között említette a törvényes minimumnál hosszabb szülési szabadság kiadását az anyának vagy az apának; a családtag gondozására kiadott szabadságot és a szabadság kiadását a munkavállaló igényeinek figyelembevételével. Ha váratlan családi esemény történik, akkor pedig a munkavállaló elengedését. Segítenek a gyermekneveléshez nyújtott támogatások: a születési, a beiskolázási támogatás, az ösztöndíjak. Az is, ha egy cég eljuttatja a munkavállalók gyermekeit nevelési, oktatási intézményekbe (például vállalati busszal), ha életbiztosítást és/vagy baleseti biztosítást köt rájuk. Ha egészségmegőrzési tervet dolgoz ki a munkavállalók és családtagjaik számára. Ha gondoskodó elbocsátást (outplacementet) kínálnak az átszervezések miatt leépített munkavállalók számára, ha nyugdíjazási tervet, ha cafeteriát ajánlanak nekik.

Andor Eszter az ŐrvidékHázban tartott előadáson Fotó: Unger Tamás

Ha hosszan távol maradunk

Ha valaki hosszan hiányzik, annak segítség lehet a munkahely megtartásában, ha folyamatosan tartja a kapcsolatot a kollégákkal, ha bevonják a távollét alatt a munkahelyen zajló eseményekbe (értekezlet, továbbképzés, rendezvények), ha lehetővé teszik számára a fokozatos visszatérés lehetőségét, ha részmunkaidőben vagy távmunkában foglalkoztatják. Sajátos kompetenciafejlesztésre is van lehetőség, kifejezetten kismamáknak, és hosszabb távollét után nem ártana a munkahelyre való visszaintegrálást segítő komplex program.

Ritka a gyermekmegőrzés

A családterapeuta tapasztalata szerint a legritkábban valósul meg, hogy a családos munkavállalókat segítik óvodákról és iskolákról begyűjtött információkkal, esetleg arról, hol találnak idősgondozó vagy gyermekmegőrző szolgálatot, megváltozott képességűeket foglalkoztató intézményeket, információt a környező óvodákról, iskolákról, és nagyon ritka, hogy közösségi programokat szerveznek számukra, például baba-mama klubot.

Ugyancsak ritka, ha gyermekmegőrzést vállalnak egy cégnél - akár vállalaton belül, akár egy külső intézménnyel szerződve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!