Hírek

2016.02.10. 18:08

Egymilliós büntetést kapott a vépi iskola – pofozkodás miatt bezárták az ajtókat

Senki nem akarja kifizetni azt a büntetést, amit a zárt ajtók miatt szabtak ki a katasztrófavédők. Az iskola fenntartója és működtetője egymásra mutogat, pereskedés lesz.

Budai Dávid

Csaknem egymillió forintra bírságolták a vépi Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolát, mert tanítási időben zárva voltak az ajtói. A csekket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) kapta, ám az végül az önkormányzatnál landolt. Fizetni senki nem akar. Utánajártunk a meglehetősen kusza ügynek, ahol nagyon úgy néz ki, félig meddig mindenkinek igaza van. Most megpróbáljuk elmagyarázni mi történt, és az ítélkezést olvasóinkra bízzuk, legalábbis addig, amíg meg nem érkezik a válasz a fellebbezésre, merthogy már itt tart az ügy, de erről majd később.

Olvasóink közül talán sokan emlékeznek még arra a tavaly novemberi cikkünkre, amelyben leírtuk, hogy rendőrt kellett hívni a vépi iskolába, mivel egy szülő egy másik szülő gyermekét az iskola falain belül megpofozta. A garázdaság után az iskola igazgatónője, Nagyné Tancsics Ildikó, hogy elejét vegye a hasonló incidenseknek, úgy határozott, hogy tanítási időben bezárja az iskola ajtóit, amiről tájékoztatta is az illetékeseket, kivéve a katasztrófavédőket. Nem sokkal később egy szülő bejelentette a katasztrófavédőknek, hogy az iskola ajtói zárva vannak, ha tűz lesz, benn fog égni a gyermeke, jöjjenek.

Jöttek is. Értesítették az iskola igazgatóját, a Klik-et, mint az iskola fenntartóját, csak éppen az iskola működtetőjének, a vépi önkormányzatnak felejtettek el szólni.

Az iskolai ajtók úgy vannak kitalálva, hogy vész esetén egy pánikgombbal akkor is nyithatóak legyenek belülről, ha azok kulcsra vannak zárva. Igen ám, csakhogy három ajtót nem sikerült kinyitni, valamiért nem működött a pánikgomb. A rendelet márpedig úgy szól, hogy ha nem nyílik az ajtó, akkor ajtónként minimum 300 ezer, maximum 400 ezer forint a bírság. Mivel három ajtó nem nyílt ki, 900 ezer forintra hízott a büntetés. Érdekesség, hogy a KLIK és az önkormányzat is megpróbálta kinyitni a három ominózus ajtót, ők a háromból kettőnél sikerrel jártak. Persze, eső után köpönyeg, ez már mit sem számított, telt múlt az idő és a csekket, annak rendje és módja szerint kiküldtek a KLIK-nek.

A KLIK-nél azonban azt mondták: ácsi. Hogy pontosan mit mondtak, nem tudjuk, mert kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ, mindenesetre a csekket tovább küldték az iskola működtetőjének, vagyis az önkormányzatnak. (Ha a település lélekszáma meghaladja a 3 ezer főt, dönthet arról, hogy az önkormányzat működteti az iskolát, Vép így döntött.) Időközben az is kiderült, hogy az iskola tűzvédelmi szabályzata – amelyben egyébként szerepel, hogy az iskola ajtajait nem lehet kulcsra zárni tanítási időn belül – nem felel meg maradéktalanul a tavaly októberi rendeletnek, ezért a büntetéshez még 60 ezret hozzácsaptak. Így jelenleg úgy áll a dolog, hogy 40 ezer forint híján az önkormányzat egymillió forinttal tartozik.

Csakhogy az önkormányzat nem akar fizetni. Egyrészt mert amikor beütött a krach, a katasztrófavédők mindenkit értesítettek, csak őket nem, így nem voltak ott, amikor a jegyzőkönyv készült. Másrészt, igaz, hogy ők a működtetők, de a KLIK a fenntartó, ráadásul először a csekket is ők kapták. A tűzvédelmi szabályzatot pedig egy vállalkozóval készíttették, az ő dolga lett volna azt a kellő időben frissíteni, arról már nem is beszélve, hogy az önkormányzatnál úgy tudják, a KLIK-nek is kellene, hogy legyen tűzvédelmi szabályzata, márpedig nekik nemhogy hiányos, de semmilyen sincs.

Megkerestük az iskola igazgatóját is, hogy meséljen a történtekről, ám Nagyné Tancsics Ildikó nem akart nyilatkozni.

Kovács Péter, a település polgármestere viszont elmondta, most hétfőn volt testületi ülés az ügyben. Itt úgy határoztak, hogy nem fizetnek, már meg is írták a fellebbezést. Ha kell, készek bíróságra is menni. Most a járási szintről megyei szintre emelkedik az ügy, az illetékes tehát a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Kérdéseinkkel természetesen a katasztrófavédőket is megkerestük, de Balogh Nikoletta szóvivő, úgy tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy folyamatban lévő ügyről nem áll módjukban nyilatkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!