Hírek

2017.06.16. 19:00

Péntek óta 170-nel több rendőr van az országban, jól vizsgáztak

Szerte a megyében kicsöngettek. Körképünkben Répcelak, Körmend, Vép és Celldömölk egy-egy iskolájának évzáróján jártunk.

Vas Népe

Visszavonhatatlanul beköszöntött az igazi nyár, hiszen véget ért az iskola, a kötelező olvasmányok is ráérnek még bőven, így most remélhetőleg minden gyerekre két és fél hónap önfeledt szórakozás vár. Jöhetnek a táborok, kalandok, fesztiválok. Szeptemberig remélhetőleg már semmi nem szól az iskoláról, igaz, van néhány intézmény, ahol az év ünnepélyes lezárása még hátravan, ilyen például körképünk első iskolája is.RépcelakA Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zeneiskolásai június 12-én tartották záró hangversenyüket a katolikus templomban. A diákok egy különleges produkcióval is készültek, ugyanis az Oscar-díjas magyar rövidfilm, a Mindenki betétdalát adták elő. A tanév utolsó napján diáknapot tartottak az iskolában, egy órától a Szülői Közösség által szervezett programokon vehettek részt a gyerekek, háromtól pedig Király Gábor volt a rendezvény vendége, akit flashmobbal köszöntöttek. A tanévzáró ünnepély hétfőn 17 órakor lesz.

Körmend

A Körmendi Rendészeti Szakgimnázium kibocsátó, tanévzáró ünnepségét tegnap délután tartották a díszudvaron. 170-en szereztek rendőr szakképzettséget. Helytállásukat emelte ki dr. Pozsgai Zsolt rendőr dandártábornok, személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, valamint azt, hogy eleget tettek a hivatásos állományba vételük alkalmából tett fogadalmuknak, és sikeres vizsgákkal bizonyították, hogy felkészültek a rendőri szolgálatra. Fegyelmezett, kitartó, magabiztos és tettre kész fiataloknak nevezte őket, akikre szüksége van a hazának. Megköszönte az oktatók munkáját, a szülők támogatását, és emlékeztette a most végzetteket: a rendőrség, egy 50 ezer fős nagy család kötelékében fognak szolgálni, amely azt várja tőlük, hogy választott hivatásukhoz méltóan viselkedjenek, mutassanak példát a szolgálat során, legyenek határozottak a jogsértőkkel szemben, ugyanakkor nyújtsanak támogatást a rászorulóknak.

Elismerések átadásával folytatódott a tanévzáró ünnepség. Karórákat, vezetői tárgyjutalmakat, emléklapokat vehettek át munkájukért a próbaidős rendőr őrmesterek dr. Pozsgai Zsolttól, Hollósi Gábor igazgató, rendőr ezredestől, illetve Bebes Istvántól, Körmend polgármesterétől. Tizenkilencen DADA oktatói végzettséget szereztek a rendészetiben, az ő neveiket is felolvasták.

Bebes István tanulmányi munkája elismeréséül emléklapot ad át Bokor Kinga Adrienn próbaidős rendőr őrmesternek
Fotó: Szendi Péter

Vép

A Hatos iskola művészeti tagozatán tanulók megmutatták, mit tanultak az elmúlt tanévben. Vendégprodukciókat is láthatott a közönség az évzárón, és bemutatkoztak olyan diákok is, akik nem iskolai keretek között, de kiemelkedőt nyújtottak.

2003 óta működik környezet- és kézműveskultúra, valamint társastánc tanszak az intézményben. Idén 64-en választották az elsőstől a nyolcadikosig. A gyerekek számos díjat nyertek versenyeken egész évben. Saly Rita, Bálint Orsolya és Novák Tamás segítették a felkészülésüket.

- Sikeres művészeti évet tudhatunk magunk mögött. Ehhez szükség volt jó szervezésre, a gyerekek helytállására és a szülők segítségére is - mondta megnyitóbeszédében Molnár Krisztina igazgató. Külön köszöntötte a kiemelkedően tehetséges Szijártó Dorkát, aki nyolc évig a művészeti iskola tanulója volt, és aki mostanra önálló kiállítással büszkélkedhet. Számos rajzversennyel, pályázattal a háta mögött Dorka az osztályfőnök és a 8. a osztály, valamint a Tudás Fája Közalapítvány ajándékát kapta a rendezvényen, amely a táncosok, a kézművesek, a karatékák, egy tornász és a hastáncosok produkciói után bizonyítványosztással ért véget.

A remény léggömbjei szállnak Celldömölkön Fotó: Gyuricza Imre

Celldömölk

A városi általános iskola a Szentháromság téren tartotta tanévzáró rendezvényét hatalmas érdeklődés kíséretében: a tér teljesen megtelt a diákokkal, tanáraikkal, szülőkkel, érdeklődőkkel.

Rozmán László tankerületi igazgató köszöntötte elsőként a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy beváltotta az előzetes várakozásokat az állami fenntartás, az élet igazolta az új szervezeti forma életképességét.

Danka Adél igazgató elmondta, hogy 825 tanuló fejezi be az idei tanévet, 39 osztály gyermekeit köszöntheti. 148 kitűnő tanuló mutatja az iskola erejét, és a többiek is szépen teljesítettek. Az ünnepség végén minden nyolcadikos az ég felé röpítette a jövő reményét kifejező léggömbjét. Jó pihenést fiatalok, ne is gondoljatok most a nagyon távoli szeptemberre!



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!