Elbúcsúztatták Krieg Ferenc festőművészt a Jáki úti temetőben

A mongol tájak, velencei karneválok, a Szajki-tavak környékének festője most már úgy marad meg a közemlékezetben, mint aki mindig viccel, szójátékokat, fricskákat farag a mindennapi élet viselt dolgaiból. A derű volt az eleme, az irányadó számára, annak tudatossága, hogy pozitív életszemlélet kell a mindent túléléshez. Hosszú életet élt, 92 évet.  A róla szóló híradásokban nem szerepelnek a bánatai és veszteségei, az eltörött élet fájdalmai, a magány méltatlan kiszolgáltatottsága (egyszer ki is rabolták), elmondta ezeket a történeteket, de leintette a krónikást: ezeket nem kell megírni. Őrizte a magáról kialakított képet, amihez ő is tartotta magát, erőt merített belőle. A maszkok, a szerepek témája őt nem kívülről foglalkoztatta, hanem belülről üzent velük: a velencei karneválok maskaráin, a lagúnák zajos romantikáján át, jelmezbe öltöztetve mindazt, ami el nem mondható. Színpompás, nagyvonalú képekben mesélt a titkokat rejtő álarcokról, a látszat mögötti valóság létezéséről. Végtelenül kedves, jó szándékú, a jót akaró személyiségével a maga hasznosságát is kereste: hogyan tudna mások szolgálatára lenni. Természetes érdeklődéséből kiindulva azt gondolta ki, hogy dokumentálja a kortárs művészek helyi kiállításait. Minden művészeti eseményen ott volt, kedélyesen beszélgetett a jelenlévőkkel, akik szerették a társaságát, és mindent lefényképezett, levideózott. Az általa rögzített anyagok fontos források, adalékok és illusztrációk lehetnek majd az alkotókról készülő tudományos munkákhoz, tanulmányokhoz.

Krieg Ferencet a 86. születésnapja előtt látogattuk meg otthonában. Fotó: Szendi Péter

A velencei karneválok mellett egy másik nagy témája Mongólia volt, ahová 1969-70-ben és 1973-ban térképszerkesztőként jutott el a Magyar Állami Földtani Intézettől. Közel 70 festmény született ott. Képeiben hazahozta azt a különös világot, a kolostort, az imádkozó lámákat, a magányos jurtákat, a legelő lovakat, a pihenő tevét, a puszta hangulatait, a birkózókat, az ottani íjászversenyt. 86 éves korában megadatott számára, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban kapott egy termet 13 mongol témájú képének a Dzsingisz kán halálának 800. évfordulóján rendezett nagy kiállításon. Rendkívül büszke volt. A tárlaton négy kamionnyi anyagot mutattak be, 400 mű érkezett mongol múzeumokból. Ezek között szerepelhetett Krieg Ferenc a munkáival, az akkor már 40 éves emléknek számító képeivel. A sors úgy hozta össze, hogy a tárlat megnyitója épp a születésnapján, május 25-én nyílt.  Később felajánlotta a Mongol Köztársaságnak, hogy odaajándékozza képeiből megőrzésre azokat, amelyeket kiválasztják, de nem volt fogadókészség az ajánlatra.

Élete nagy ajándékának tekintette a Szajki tavak körüli erdőséget, ahol igazi nyugalmat, belső békét és sok-sok festeni valót talált. Kora ifjú korától fogva festőművész szeretett volna lenni, a Szajki-tavak mellett, a fák közt találta meg azt az ihletettséget, ami mindig mozgató vágya volt: benne lenni a teremtő erő áramlásában, eggyé válni vele, a hatalmas természet komponálta tájakat, a maga színpompáival hangolva visszaadni. Felejthetetlenek a színes erdői, a tisztásai, és a jelképes-finom patakhidak, melyekről nem tudjuk, álmok voltak-e vagy tényleg áthidaltak valamit valahol.

Szerencsére voltak alkalmak, ahol együtt lehetett látni sok képét, mert aztán sok nem maradt nála, elajándékozott belőlük, mert nagyon izgatta a megőrzés: mi lesz a festményekkel, ha már ő nem lesz. Nagy ünnep volt számára  a 85. születésnapi kiállítása Oladon – vitalitását mutatja, hogy 85 évesen biciklivel tekert át a városon a Mikes Kelemen utcából. Vas Megye Közgyűlése akkor Batthyány-emlékéremmel tüntette ki. 86 évesen maga cipelte fel mongol képeit a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőin, mert az unokáján kívül senki nem segített. Ugyancsak Oladon volt nagy, összefoglaló tárlata  90. születésnapja alkalmából 2011-ben. Akkor a Vas Megye Kultúrájáért elismerést kapta, pályafutása 70 éves volt. A kortárs Vörös Ferenc festőművész abban az évben volt 80 esztendős, és úgy nyilatkozott: „Nekem Krieg Ferenc a példaképem, aki máig megőrizte a humorát. A jókedély nagyon fontos az élethez, hogy az ember jól érezze magát a bőrében."

Krieg Feri bácsi most már fentről mondja nekünk: „A nevetés a legjobb orvosság."