Hírek

2017.01.20. 15:54

Elhagyták Körmendet a menekültek!

Körmend – A korábban migránsokat befogadó körmendi plébános tudatta közleményben, hogy elhagyták a vasi várost a menekültek pénteken. Úgy tudjuk, a fővárosban kaptak szállást. Sokan Ausztriába mentek, így most jelenleg négyen vannak még Körmenden.

Budai Dávid

„Ma kora délután, váratlanul valamennyi menekült, aki a korábban a plébánia közösségi házába kért bebocsátást a nagy hideg miatt, elhagyta azt. Információim szerint, egyúttal Körmend városából is távoztak” – közölte Németh Zoltán körmendi plébános.

Egyúttal köszönetet mondott minden támogatásért:

„Szeretném köszönetemet kifejezni az mindazoknak, akik erkölcsileg, anyagilag vagy segítő szolgálatukkal támogattak bennünket. Különösen köszönöm Óra Krisztián káplán úr munkáját, aki idejét nem sajnálva, tartotta velük a kapcsolatot. Remélem, béke költözik azok szívébe is, akik ezt a helyzetet nem tudták elfogadni.”

Az úton lévőknek is üzent a plébános:

„A menekülteknek kívánom, találják meg életük értelmét és célját az emberi közösségben, bárhova kerülnek is a világban.”

A menekülteket befogadó körmendi plébánosról korábban már írtunk. Az akkor készült galériának itt tekinthetik meg:

A  legutóbbi hír a körmendi befogadóállomással kapcsolatban az, hogy februártól nem jön több menedékkérő a vasi városban:

Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtökön a vaol.hu kérdésére megerősítette: a február 1-jén életbe lépő szigorításnak köszönhetően nem érkezik több menekült Körmendre.

Mint megtudtuk, dr. Nagy Viktor menekültügyi szakértőnek sikerült elintézni, hogy azt a kilenc menedékkérőt – akik most a plébániáról elmentek – egy fővárosi hajléktalanszálló fogadja be, hiszen még ott is jobbak a körülmények, mint amilyenek a körmendi táborban vannak. Jelenleg egyébként négy menedékkérő van a táborban, úgy tudjuk, a többiek Ausztriába mentek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!