Hírek

2015.09.13. 12:33

Elindult a Zenevonat - Presser Gábor megnyitotta a Magyar Dal Napját Bükön

A Büki Művelődési és Sportközpontnál, a fehér dottó előtt állt meg a kocsi. A zeneszerző sietve érkezett a megnyitóra. Mögötte zenevonat, pólóján egy mozdony, nyakában sál. Presser Gábort a város polgármestere, dr. Németh Sándor és Vörös Imre, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója fogadta.

Kovács Ágnes

Amikor nyolc évvel ezelőtt Presser Gábor kitalálta, hogy legyen egy nap minden évben, amely csak és kizárólag a magyar dalról szól, nem gondolta, hogy ilyen nagy sikere lehet ennek az – ahogy ő fogalmaz – alulról jövő kezdeményezésnek. Aztán 2008-ban, a Szigeten tízezrek fújták az ismert számokat. A zeneszerző szerint olyan nagy szeretet és figyelem jött a közönségtől, hogy Gerendai Károly javaslatára minden évben választanak egy fővárost, amelyre a települések pályázhatnak, így országszerte ismertté lehet tenni a magyar dalt. Volt olyan év, hogy két város versengett, máskor tizennégy anyagot kellett olvasnia a szakemberekből álló bírálóbizottságnak. Presser Gábor elmondta: amikor a rendezvényt kitalálta, a rádiókban a magyar dalok játszottsága a tíz százalékot sem érte el, mára sokkal jobb a helyzet. Fontos és jó tudni, hogy a projektnek köszönhetően olyan számok is megmaradhatnak, amelyeket csupán kották vagy rossz minőségű felvételek őriznek. A műfaji sokszínűség mellett végül úgy döntöttek, nemcsak a magyar szöveggel ismert számok, de a magyar szerzők munkái is bekerülhetnek a gyűjteménybe. Magyar dal tehát nem csak az, ami magyar szöveggel szól, de az is, amit magyar szerző írt. Az LGT frontembere hozzátette: szomorú volt látni, hogy ennek ellenére kicsit mostohán bántuk mindnyájan azzal a kinccsel, ami a miénk, miközben ezek a dalok mindenkihez közel állnak, aki magyarul ért.

Sietve kérdeztem a zeneszerzőt, vajon ő miért nem lép fel este a büki zeneünnepen. Elmondta: neki végig kell járnia a rendezvény helyszíneit, ötletgazdaként fontosnak tartja, hogy személyesen is ott legyen a színpadok előtt, beszéljen az ünnep fontosságáról. Amikor a dalszerzés felelősségéről kérdezem, csak annyit mond nevetve, elsősorban nem azért ír dalokat, hogy így üzenjen a közönségnek, hanem, mert dalt írni egyszerűen jó. Rúzsa Magdival közös koncertturnéjának szombathelyi állomásán, november 24-én remek hangulat lesz, mert, ahogy ígérte, a lelküket teszik majd a közönség elé!

A megnyitón fellépett Poócza Nonsense András, a közönséget ezen a helyszínen egész nap játszóház, kézműves foglalkozás várja. A zeneszerző a megnyitóról a Fürdő Étterembe sietett, hogy részt vegyen egy sajtóbeszélgetésen, ahol Prieger Szabolcs, az Agora Kulturális Központ programigazgató-helyettese kérdezte a fiatal zenekarok kitörési lehetőségeiről.

Vasárnap délután két színpadon lépnek fel a zenekarok. Egy órakor az Expressz zenekar kezdett, aztán negyed háromkor csapott a húrok közé a Zaporozsec a Fürdő Színpadon, fél négykor a Bin-Jip kezd a Bük Színpadon, ötkor a Pál Utcai Fiúk a Fürdő Színpadon.

A program kiemelt koncertje fél hétkor kezdődik a Bük Színpadon.  Az LGT zenekarból itt lesz Somló Tamás, Karácsony János, Solti János. Velük játszik Heincz Gábor Biga, valamint az Abrakazabra Zenekar. Nyolc órakor Kowalsky meg a Vega jön, háromnegyed tízkor a 30Y zárja a rendezvényt.

Bükön tehát elindult a Zenevonat! Szálljon fel rá mindenki: aki bölcs, aki nem, aki szűz, aki nem, aki hős, aki nem, mert ez végre annak sem árt, akin átmegy!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!