Hírek

2016.11.20. 15:35

Elkészült Bük monográfiája

Bük - A kötet szerkesztője, prof. dr. Csapó Tamás, az NYME Társadalomföldrajz Tanszék tanszékvezetője, egyetemi tanár mutatta be több szerző sokéves munkájának gyümölcsét: elkészült a város monográfiája.

Vadas Krisztina

A monográfia egy olyan mű, amelynek szerzői kimerítően, minden szempontból megvizsgálnak egy témát. Ezen belül a településmonográfia pedig a földrajztudománynak azon része, amely egy település jellemzőink tételes kutatásával, illetve annak eredményeinek leírásával szolgál. Egy ilyen átfogó kötet készült most a vasi fürdővárosról is.

A könyv gondolata dr. Németh Sándor polgármesterben fogalmazódott meg még 2011-ben, ennek nyomán kezdte el a 18 szerző kidolgozni az egyes fejezeteket. A végeredmény pedig a Bük Város Monográfiája, amely 844 oldalas, 11 fejezetből áll, és több mint kétszáz oldal mellékletet tartalmaz. Ennyire részletes mű még nem íródott a városról. A 18 szerző mellett további 72 ember segített a munkát.

A monográfia létrejöttében a polgármester nem csak az ötletgazda szerepét vállalta, ugyanis ő írta meg a településföldrajzi fejezetet, és a mellékletek összeállításában is sokat segédkezett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!