Hírek

2014.09.16. 05:11

Ellopták a pónit

Befejeződött a nyomozás a szombathelyi pónitolvajok ellen, akik tavaly télen elloptak egy csődör lovat.

Az adatgyűjtés és a tárgyi bizonyítékok beszerzését követően a rendőrök látókörébe került G. József, 51 éves szombathelyi és S. József, 62 éves pápai férfi.

Fotó: VMRFK

A megalapozott gyanú szerint egy Gencsapáti külterületén lévő lovardából, 2013. december 27-én próbált meg a két férfi egy olasz hegyi lovat eltulajdonítani, azonban a tervük meghiúsult, a gyanúsítottak elmenekültek a helyszínről. Egy Szombathely környéki tanyára is behatoltak 2014. január 9-én éjjel, ahonnan két lóval és egy lószállító járművel távoztak.

Az egyik szombathelyi benzinkút munkatársai tettek bejelentést a rendőrségen 2013. december 27-én, hogy egy Ford Tranzittal tankolt két férfi, akik ezután fizetés nélkül távoztak. Megalapozott a gyanú, hogy a bűncselekmény G. József és S. József terhére róható. Sopronban is járt a kettős 2013. december 30-án, ahol egy telephelyre hatoltak be, ahonnan tizenkilenc gázpalackkal távoztak.

Ezen kívül S. Józsefet közokirat-hamisítás bűntett elkövetésével is gyanúsítja a hatóság, mivel 2014. január 19-én, Kőszegen rendőri igazoltatás során hamis iratokkal akarta személyazonosságát, lakcímét és vezetési jogosultságát igazolni. Továbbá egy büki üzletből pálinkákat lopott, egy ajkai áruházban pedig egy karórát akart fizetés nélkül elvinni, de a pénztárnál lefülelték.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság a két gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a Szombathelyi Járási Ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.

Címkék#lopás#ló

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!