Hírek

2014.08.27. 13:40

Élményt adó Peruska tábor

Horvátzsidány - Lezajlott a Peruska tábor, s új helyre költöztek a község hagyományőrző csoportjai és a könyvtár is.

Némethy Mária

Sikeresen zárult a 21. Peruska Mária erdei tábor. Az idén vezetőkkel együtt 73-an vették birtokba a kápolna környékét, hogy feltöltődjenek hitben és szeretetben. Hogy a gyerekeknek nívós táboruk lett, az két sikeres pályázatnak és a helyi vállalkozók, magánszemélyek önzetlen felajánlásának is köszönhető.

A régi iskolaépület mára teljesen átalakult a községben. Korábban oda került az egészségház, majd a közös önkormányzati hivatal. Az elmúlt hónapokban harmadik ütemként a felső szint átalakítása folyt. A képviselő-testület döntése értelmében a művelődési ház felső szintjén tevékenykedő csoportok és a községi könyvtár költözött át a hajdani iskolaépületbe.

Illés Péter a madarakról, az élővilágról tartott érdekes előadást (Fotó: Horváth Péter)

- A munkálatok januárban kezdődtek, nagyrészt társadalmi munkában, melynek anyagköltségeit az önkormányzatunk finanszírozta - mondta el Horváth Péter, a művelődési ház igazgatója.

A könyvtár és a Zidanci tamburások próbatermének vakolását és festését közfoglalkoztatott munkások végezték. A Zsidányi betyárok próbatermének vakolását, festését, hangszigetelését, szőnyeg lerakását a zenészek saját maguk végezték, a tánccsoport helyisége is társadalmi munkával lett kialakítva. A művelődési házból átköltözött már az iroda is. Az előtér radiátorcsöveit, ajtóit a táncosok festették le.

Szeptembertől baba-mama foglalkozások, gyermektorna, jóga és táncpróbák lesznek a hajdani iskolába, ahová a házasságkötő terem is átköltözik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!