Hírek

2017.04.06. 19:05

Mostantól mindenki ELTE-s diplomát kap Szombathelyen

Szombathely - A nálunk szerzett diploma is ELTE-s lesz. Idén összesen 2651-en jelentkeztek a szombathelyi SEK-re.

Budai Dávid

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ „Az ELTE helyben van” címmel prog-ramsorozatot indított. Szerda délután az ELTE SEK forrásközpontjában bölcsészettudományi kerekasztal-beszélgetést folytatott dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, dr. Vörös Ferenc nyelvész és dr. Borsodi Csaba történész, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese.

A beszélgetés egyik célja volt, hogy bemutassák, a bölcsész szak nem az önmagukba forduló filozófusok gyűjtőhelye, hanem a tanulni és kommunikálni tudó kreatív embereké, akik a munkaerőpiacon gyorsan elkelnek. Borsodi Csaba elmondta, az elképzelések szerint a szombathelyi tanszékek beolvadnak az ELTE bölcsészkarának intézeteibe, a szombathelyi irodalomtanszék például Savaria Irodalomtanszék néven fut a jövőben, de ugyanígy a nyelvészeti és a történelmi tanszék is integrálódik. Ahhoz azonban, hogy életbe léphessenek a változások, a szenátusnak módosítania kell a működési szabályzatot, amire még egy kicsit várni kell - fogalmazott a dékánhelyettes.

Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, dr. Borsodi Csaba történész, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese és dr. Vörös Ferenc nyelvész a szerdai kerekasztal-beszélgetésen
Fotó: Merklin Tímea

Borsodi Csaba hozzátette, a szombathelyi tanárok a jövőben biztosan bekapcsolódnak majd a fővárosi intézetek kutatási programjaiba, de oktatni továbbra is itt fognak.

Aki 2017-ben beiratkozik a szombathelyi intézménybe és elvégzi azt, az már ELTE-s diplomát kap, mint ahogyan azok is, akik korábban jelentkeztek az intézménybe, csak az ő oklevelükön lesz egy kiegészítés, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatói voltak. Időbe telik, míg a két egyetem minden tekintetben egybe tud olvadni.

Elhangzott, az ELTE-n szerzett diploma ma is nagy vonzerővel bír, azt azonban lehetetlen megjósolni, hogy a munkaerőpiacnak négy-öt éven belül milyen szakemberekre lesz szüksége. Egy képzett, kommunikálni tudó bölcsész, ha kellőképpen nyitott, el tud helyezkedni. Felmérések szerint a végzősök nyolcvan-kilencven százaléka három hónapon belül talál állást.

- A szombathelyi bölcsészkar fő feladata továbbra is a tanárképzés lesz, szeretnénk visszaállítani a Berzsenyi Dániel tanárképző egykori hírnevét - mondta a dékánhelyettes. - Szombathelyen fejlesztésre van szükség ahhoz, hogy azt a minőséget tudja nyújtani, mint a pesti intézet, ugyanígy meg kell teremteni az ott elfogadott tanterv tanításainak feltételeit is. El kell mozdulni abba az irányba, hogy a bölcsészszakok párosíthatóak legyenek természettudományos szakokkal is, mivel nem ördögtől való egy matek-magyar szakpár sem. Félni nem kell tőlünk, de azt sem szeretnénk, ha azt gondolnák, mi hozzuk el a Kánaánt. Szeretnénk elhozni, de egyelőre nincsen miből - fogalmazott Borsodi Csaba.

Dr. Németh István, az ELTE SEK rektorhelyettese és Németh Péter tanulmányi koordinátor a csütörtöki sajtótájékoztatón
Fotó: Nagy Jácint

Sok kérdés még nyitott, azt viszont már lehet tudni, hogy a szombathelyi ELTE-n hányan szeretnének diplomát szerezni. Nyilvánosak az idei általános felvételi eljárás jelentkezési adatai - ezeket ismertette és elemezte dr. Németh István, az ELTE SEK rektorhelyettese és Németh Péter tanulmányi koordinátor. A csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón a rektorhelyettes hangsúlyozta: az idén a SEK-kel bővült ELTE megőrizte országos vezető szerepét a jelentkezések számában: az összes jelentkező közül továbbra is minden ötödik az ELTE-re szeretne bejutni.

A SEK adataira vonatkozóan örvendetesnek mondta azt az eredményt, hogy a jelentkezési létszám nem csökkent jobban, mint ami az országos átlagra jellemző - összesen 2651-en célozták meg a SEK-et. Amely azért, hogy stabillá tegye működését, jóval kevesebb szakot hirdetett meg az idén, és ezekre érkezett közel ugyanannyi jelentkezés - magyarázta a mostani siker érdekében tett lépéseket. Bár radikálisan csökkent a meghirdetett szakok száma, számos új képzést kínálnak: az informatikait például, tovább erősítve ezzel a műszaki képzési területet.

Az adatokból egyértelmű, hogy érdemes ezt a területet fejleszteni, de jelentős érdeklődés mutatkozott a gazdaságtudományi képzések iránt is. 111 szakot/szakpárt hirdettek meg - a legnépszerűbbek a tanító, a gépészmérnöki, a gazdálkodási és menedzsment és az osztatlan tanári szakok. 69-en jelölték meg első helyen a tanító szakot, 103-an a SEK gazdasági képzését és 35-en az új területként jelentkező informatikait. A műszaki és a bölcsész területeken minimálisan csökkent a jelentkezőszám, igaz, az anglisztika továbbra is a húzószak. Helyes döntésnek bizonyult, hogy meghirdették a közösségszervezés alapképzést, ez a későbbiekben több hallgatót vonzhat, hangzott el a tájékoztatón.

Az új területek vissza-, illetve behozatalát is pozitívnak értékelték, annak fényében főleg, hogy a felvételi tájékoztató pótkötetében kaptak csak helyet. A pedagógusképzésben a SEK számára az egyik legnagyobb "piacnak" a gyakorló tanárok átképzése tűnik. Növekedett a két és négy féléves tanárszakos jelentkezők száma - ez is az előbbit igazolja.

Dr. Németh István emlékeztetett, július 26-án derülnek ki a pontszámok, a felvételi eredmények - az újabb mérföldkő lesz majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!