Hírek

2017.03.03. 11:42

Enyedi Ildikó kézen fog és hazavezet

Szombathely - Enyedi Ildikó Berlinale-nagydíjas filmje az országos premier előtt mutatta meg az érzékek csodálatos birodalmát a Savaria mozi telt házas-pótszékes közönségének. Testről és lélekről. Szerelmesfilm, románc. Itt volt az író-rendező is.

Ölbei Lívia

A TELJESSÉG FELÉ Enyedi Ildikó finom, de határozott mozdulattal kézen fog minket (érintés ez is), és gyöngéden irányítva végigvezet azon a csodálatos történeten, amely úgy mutatja föl – apró, pontos jelekkel kirakva – a világ analógiák szerint működő, érintetlen teljességét, hogy érzékelteti: ez a teljesség valahol, valamikor elveszett. Vagy mégsem? Testről és lélekről – test és lélek, fény és árnyék kapcsolatáról, vagy inkább egymást feltételező létezéséről mesél ez a gyönyörű film, amely nem csak a létezés teljességének érzetét, érzékelését, az érzékelés fölfedezésének esélyét adja vissza legalább két órára. A Testről és lélekről a filmet – mint művészeti ágat, mint megismerési, kifejezési és ábrázolási formát, mint jelentéshordozó vizualitást – is visszahelyezi eredeti jogaiba. Operatőr: Herbai Máté.

Fotó: Szendi Péter

LÉLEK, LÉLEGZÉS Lélegzetelállító mozi – miközben egyik alapmotívuma a lélegzés, az együttlélegzés, rákapcsolódva a világ áramára. A másikkal való összeolvadás lélegzése: a vágóhídon sorsára váró szarvasmarha lélegzése – és a szerelem lélegzése. A lélegzés testi folyamat, a régi feltételezés szerint a lélek megnyilvánulása, a két szó is egylényegű. Maga a film is úgy működik, mint ahogyan lélegzünk. Ebben rejlik a ritmusa. Ez az a film, amelyben a párhuzamosok egyszer csak tényleg találkoznak. Mintha a Freudot több tekintetben fölülíró Carl Gustav Jung kollektív tudattalanja – amely néha az archetipikus álmokban ad hírt magáról – válna itt egyszer csak láthatóvá, tapinthatóvá, Jungnál még a kategória is létezik: szinkronicitás. A szinkronicitás ritka megnyilvánulási módja, hogy egymáshoz közel álló emberek ugyanazt álmodják. Enyedi Ildikó filmjében fordítva történik: Mária és Endre a nappali világban még nem tudják, hogy egymáshoz tartoznak, de az álmok mezején (a jelképek erdejében) már igen. Azon a szent terepen, amely (Simone Weil szerint) valamennyiünkben közös.

MINT A SZARVASOK Mária – Borbély Alexandra – különös, autisztikus zártságra, érintésekre, áttételek megértésére való képtelensége és Endre – Morcsányi Géza –béna, tehetetlen, tárgyként viselkedő karja: mindannyiunk képtelensége, de legalábbis ügyetlensége a világ teljességének mély átélésére. „Futtam, mint a szarvasok, lágy bánat a szememben”, mondja József Attila. Mintha Endréről írta-mondta volna. A film azt is fényesen bizonyítja, hogy Enyedi Ildikó jól választott, amikor a színészként amatőr Morcsányi Gézát választotta ki a főszerepre. Az arca a filmvásznon olyan, mint valami természeti tünemény. Arról nem beszélve, hogy Morcsányi Géza személye olyan szorosan összefonódott az elmúlt évtizedekben a könyvvel, az irodalommal – a szellemmel, a lélekkel –, hogy óhatatlanul még egy finom, a film szerkezetébe illeszkedő párhuzamot teremt: a könyvkiadó és a filmbeli (valódi) vágóhíd igazgatása között. A vágóhíd pedig a 20. század alaptragédiájának lehetőségét megteremtő nagyüzemi modernitás steril, tökéletes megnyilvánulása.

FINOM VOLT A HUSI Nemcsak a főszereplők, hanem az epizodisták is egytől egyig emlékezetesek, pontosak, „húsbavágóak” Enyedi Ildikó filmjében. A rémült szemű HR-es: Schneider Zoltán, a kis korrupcióra könnyen kapható nyomozó: Mácsai Pál (alapmondat: „Finom volt a husi”), a technokrata, túlterhelt pszichológusnő: Tenki Réka, a „falu bikájának” induló hentesfiú: Nagy Ervin, a doktorbácsis gyerekpszichológus: Jordán Tamás. És végül, de egyáltalán nem utolsósorban: a takarítónő szerepében Békés Itala. Amikor először látjuk őt, miközben éppen a napba néz, olyan mintha maszkot viselne. Aztán a maszk lehull róla is, mint mindenkiről.

PARADICSOM Ez az a film, amely azonnal mélyen érint; és amelyet sokszor kéne nézni. Például a vérpiros jelek miatt. (Mikor, hol, miért.) A kivérző állatok meggypiros vérétől a zárójelenetig, amelyben Mária éppen szétvágni készül a reggelihez odakészített paradicsomot. Ez itt még a paradicsom: az éden, ahol még ép és teljes az azóta ezerszer széttört „nagy történet”, és ahol álom és ébrenlét egy és ugyanaz. De a hétköznapok apró morzsáival.

CAPLAT, BELESZÉDÜL A bemutató mintha a nézőkben is zsilipeket nyitna meg: szokatlanul sok a megnyilatkozás, a vélemény, a kimondott köszönet. Biztos kell ehhez – az otthonos közegen, Vágvölgyi András filmtanár bevezető kérdésein túl – a forgatókönyvíró-rendező, Enyedi Ildikó személyes, közvetlen jelenléte is. Itt van Muhi András producer, akinek nagy szerepe van abban, hogy ebből a több mint tíz éve kész forgatókönyvből végül tényleg film született (mert közben összeomlott, aztán fölépült a magyar filmtámogatási rendszer).

A rendező a filmötlet – vagy inkább látomás – megszületéséről azt mondja, hogy „tavasz volt, amikor az ember megy az utcán és megszédül attól, hogy milyen gyönyörű, milyen gazdag a világ”. Ujjong és közben caplat, ezernyi ember között. És arra gondol, hogy mindnek – de mindnek! – mennyi titka van. Hát ebből jött létre előbb a forgatókönyv – „igyekeztem lejegyezni, amit a hőseim csinálnak” –, aztán hosszú, kényszerű várakozás után a film. Érdemes volt kivárni.

TAVASZ VAN Enyedi Ildikó már egy másik (szintén régi) ötletének megvalósítására készül. Film lesz a majdnem Nobel-díjas Füst Milán-regényből, A feleségem történetéből.

Kilépünk a szombathelyi estébe: tavasz van, gyönyörű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!