Hírek

2016.05.27. 10:02

"Eurábia" ellen tüntettek Körmenden - ahol pedig annyi a rendőr, hogy alig van bűneset

Csütörtökön ismét tiltakozó demonstrációt tartottak Körmenden a menekülttábor bezárása érdekében. Ezúttal a sétálóutcában gyűltek össze a tiltakozók 18 órakor, akik a szimpatizánsokkal, érdeklődőkkel, kíváncsiskodókkal és velünk együtt, úgy nyolcvanan lehettek.

Budai Dávid

A létszám ellenére a meghívón „népgyűlésnek” aposztrofált esemény a Facebookon szerveződött, amelyhez engedélyre sem volt szükség, elég volt csupán bejelenteni – tudtuk meg Kazmar Enikőtől, a rendőrség szóvivőjétől, aki kérdésünkre válaszolva elmondta, a rendőrség a településen megfelelő létszámban van jelen, és a menedékkérőkkel kapcsolatban érdemi intézkedésre nem került sor. A bűncselekmények száma pedig továbbra is stagnál.

A korábbi tüntetésen és fórumokon elhangzott, sokan félnek a migránsoktól, mert ha még eddig nem is történt semmi incidens, csak idő kérdése, hogy fog, és azt igazán nem kellene megvárni. Volt, aki a rendőri jelenlétet hiányolta a frekventált helyekről, a pályaudvarról és a vasútállomásról. A másik oldalról viszont dr. Tiborcz Jánost, Vas megye rendőrfőkapitány elmondta, a migránsok megérkezése a bűnügyi esetek számán mit sem változtatott, a statisztikák nem mutatnak emelkedést, ráadásul soha nem látott rendőri jelenlét van Körmenden.

Ezek a témák a mostani demonstráción is rendre előkerültek, a fokozott rendőri jelenléttel kapcsolatban pedig egy neve elhallgatását kérő körmendi lakos elmondta, míg korábban simán belefért, hogy megittak egy-egy sört a meccsen, aztán hazavezettek, ma már sofőr nélkül el sem indulnak. Annyi a rendőr, hogy nem kockáztatnak.

Aki a városba érkezik, az valóban sok rendőrt láthat mindenhol, hol egy rendőrautó, hol egy gyalogos járőr halad el előttünk. Ha nem tudnánk pontosan a tüntetés helyszínét, a hangszórókból áradó hazafias rock akkor is útbaigazítana. A tömeg szép lassan gyűlik, de a száz főt végül a rendőrökkel és az erkélyről bámészkodókkal sem éri el. Takó Péter, a Jobbik körmendi alelnöke úgy tudja, 210 migráns van a táborban és 150-en már időközben elszivárogtak. Hogy hova, nem tudni, mert ahogyan az többször elhangzott, a körmendieket nemcsak hogy nem kérdezték meg a táborról, de nem is tájékoztatják őket a táborban történtekkel kapcsolatban.

A másfélórás felszólalás-dömpingből kiderül, a tiltakozóknak a legfájóbb pont, hogy őket nem kérdezték meg, nem tudják, mi történik a táborban, de hogy előbb utóbb valami szörnyűség fog történni a táboron kívül az egészen biztos. A felszólalók a jelenlévőkre következetesen úgy hivatkoznak, mintha ők egész Körmendet képviselnék, csupán a maradék 11 ezer 400 fő félne eljönni. A tüntetésen elhangzik, nem a migránsok bőrszínével van baj és nem is a származásukkal, hanem azzal, hogy itt vannak. Előbbi kijelentésre némileg rácáfol Galamb István, aki azt szeretné, hogy: „Ne fekete szemeket kelljen nézni, fekete emberekkel találkozni és azon aggódni a boltban, hogy jaj most mit fogtak meg, milyen fertőzést hoztak. Vigyék el innen a migránsokat! Mi nem tudjuk, nem is akarjuk megmondani, hogy hova. Innét vigyék el őket, és ha ez sikerül mi elértük a célunkat.” Hogy utóbbi biztosan teljesüljön, az esemény végén a moderátor, Szép Dániel bejelentette: népszavazást fognak kezdeményezni a migránstáborral kapcsolatban. Bana Tibor országgyűlési képviselő szerint, az 5 milliárd forintba kerülő népszavazás helyett, az alaptörvénybe kellene foglalni, hogy hazánk elutasítja a kvótarendszert és a visszatoloncolást is.

Előtte azonban még a felszólalók legcivilebbike, Szigeti Ágnes körmendi lakos is felszólalt. Mint mondta, a migránsok: „Más vallásúak, más kultúrájúak, nem akarnak dolgozni, nem akarnak beilleszkedni. A nőket nem becsülik.” Majd, utalva az előtte felszólaló Galamb Istvánra, hangsúlyozta: „Ma már nem lehet úgy levenni a polcról egy gyümölcsöt, hogy nem tudjuk, milyen betegséggel rendelkezők fogták meg.” Ráadásul a jelenlévők számára az is világossá válhatott, hogy a milliós támogatásból megvalósuló kamerarendszer semmit sem fog érni, mivel: „A kamerarendszer egy európait ugyan visszatartana a bűntől, ám akiknek a bűnről is teljesen más fogalmuk van, azokat nem fogja visszatartani.”

Végezetül Szabadi István református lelkész gondoskodott arról, hogy a menekültekkel kapcsolatban, senkiben ne maradjon kérdés. Felszólalása első percében tapsot kapott azon kijelentésére, miszerint a katasztrófavédelmi törvény is kimondja, hogy migránsokat őslakosok közé nem szabad betelepíteni. Elhangzott, amikor ő kilépett az ajtón egyből találkozott öttel, ekkor valaki a közönségből felkiáltott, hogy ő pedig nyolccal. Szabadi István szükségét érezte elmondani azt is, hogy ők nem embergyűlölők, ennek bizonyítékaként hangsúlyozta is lelkészi mivoltát, majd azt, hogy Isten, minden nép országának kijelölte a határait, azt az életteret ahol élnie kell. Igaz ez utóbbi kijelentését nem részletezte, így nem tudtuk meg, hogy a magyarok élettere Levédiában, az Etelközben, vagy láss csodát, éppen itt van kijelölve. Megtudhattuk azt is, hogy: „a migránsinvázió nem a véletlen műve, hanem szándékosság áll a dolog mögött, van tettes. A nagyhatalmi játszmák az európai kultúra megdöntésére irányulnak azért, hogy létrehozzák Eurábiát és hogy az itt élő fajt megsemmisítsék.” A lelkész utóbbi kijelentésénél valamiért ismét kitört a taps, bár valószínűleg csak tévedésből. Kiderült az is, a migránsok 3-5 millió forinttal indulnak el otthonról és olyan mobilhálózattal rendelkeznek, amit Szabadi István nem tud megadni gyermekeinek.

A másfélórás rendezvény közben egy magyar, és egy Árpádsávos zászlót, valamint két transzparenst lengetett a szél. Az egyiken: „Zárják be a tábort”, a másikon a: „Nyugalmat Körmenden” című felirat állt. A demonstráció végén a legkisebb hangzavar nélkül, a legnagyobb nyugalomban széledtek szét az emberek. Migráns nem volt köztük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!