Hírek

2016.04.20. 17:01

Ez történt a sztrájk alatt Vas megyében

A hét vasi járás közül háromban egyáltalán nem sztrájkoltak a dolgozók, a többi intézményben viszont összesen 589 ember nem vette fel a munkát. 27 intézményt érintett a munkabeszüntetés.

Simán Klára

- Nálunk zökkenőmentesen zajlott a tanítás - közölte Csapó Erzsébet, a Neumann János Általános Iskola igazgatója. Hozzátette, hogy már pénteken megkapták a gyerekek szülei az írásbeli tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy a szerdai nap hogyan zajlik majd.

Fotó: Unger Tamás

- Órarendszerű tanítás volt az iskolánkban egész nap, a szakórákat megtartottuk, bár előfordult, hogy nem az adott szakos kolléga ment be tanítani, hiszen helyettesíteni kellett azt, aki részt vett a sztrájkban: nem egészen ötven százaléknyi dolgozónk állt be a sztrájkolók soraiba – mondta el az igazgató. A diákok majdnem teljes létszámban megjelentek, az igazgató szerint nagyjából annyian hiányoztak, mint például amennyien egy gyengébb influenzajárványos napon.

Sikeresnek értékelte az egész napos országos pedagógussztrájkot a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerdán kora délután Budapesten. Galló Istvánné a tiltakozást meghirdető szervezetekkel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a megyei szervezetektől délig beérkezett adatok szerint 24 ezer 960-an vettek részt a sztrájkban. Egyelőre a fővárosi adatok sem véglegesek. Munkabeszüntetés 1185 intézményben volt a 4970-ból - tette hozzá. Az érdekvédő szerint az, hogy eredményes volt-e vagy sem a munkabeszüntetés, a tárgyalások döntik el, amelyek folytatódnak majd. A sztrájk ugyanakkor sikeres volt, annak ellenére, hogy rendkívül nagy "ellenszélben" kellett megszervezniük - értékelt Galló Istvánné. Rámutatott: 21 éve nem volt ilyen sztrájk, 1995-ben tartottak utoljára ilyen nagyságrendű munkabeszüntetést. A szerdai nap üzenete az összetartozás és a szolidaritás volt - mutatott rá a szakszervezeti vezető, hozzátéve: a munkabeszüntetést négy konföderáció és 26 ágazati szakszervezet támogatta, és számos civil szervezet fejezte ki szolidaritását.

A követeléseikkel összefüggésben jelezte: az Emberi Erőforrások Minisztériumának a nevelési-oktatási dolgozóknak ígért, kétszer 35 ezer forintos juttatásról szóló javaslatát nem fogadták el, ők legalább 100 ezer forintban gondolkodnak. Nem elfogadható azért sem, mert kizárólag a KLIK-nél foglalkoztatottakra vonatkozna - közölte.

- A sztrájkolók között Vas megyében nemcsak pedagógusokat regisztráltunk, de pedagógusi munkát segítő dolgozókat is – mondta az összefogásról Mitre-Károlyi Mária, a Pedagógusok Szakszervezete Vas Megyei Szervezetének elnöke. 27 intézményből 534 pedagógus, 39 oktatássegítő és 16 technikai és adminisztratív dolgozó sztrájkolt szerdán Vas megyében. Ez azt jelenti, hogy a vasi oktatási intézmények dolgozóinak részvételi aránya 19,6 százalékos volt.

- Az előzetes jelzéseknek megfelelően részt vettek a kőszegi, körmendi, szentgotthárdi és szombathelyi járásból a sztrájkban, de nem volt senki a vasvári, celldömölki és sárvári járásból, aki csatlakozott volna hozzánk, bár voltak sokan, akik szolidaritást vállaltak velünk a kék szalag viselésével – jelentette ki az elnök.

Megkérdeztük, mit csináltak azok, akik sztrájkolnak: be kellett menniük a munkahelyükre, és ott annyi órát kellett eltölteniük, amennyi számukra aznapra elő volt írva. Ez alatt viszont nem végezhettek oktatási tevékenységet – akár társasjátékozhattak, olvasgathattak is, de csakis az épületen belül. Az biztos, hogy bár előre nem kellett leadni a neveket sehova, utólag ez majd megtörténik, hiszen aznapra nem kapnak fizetést a sztrájkoló tanárok – emiatt kell az ő nevüket leadni az intézményfenntartónak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!