Hírek

2016.07.20. 09:38

Ezeket a termékeket betiltották Vas megyében - íme, hogy miért

Több terméket is betiltottak az elmúlt hónapokban Vas megyében a fogyasztóvédők. Olvassa el, hátha Önnek is akad otthon belőle!

Elek Szilveszter

- A Fogyasztóvédelmi Hatóság azt kívánja elérni, hogy csak biztonságos áruk kerüljenek az üzletek polcaira – hallottuk Kiss Andrástól, a Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztályának szakügyintézőjétől. Ezért is végeznek folyamatosan ellenőrzéseket a megye üzleteiben, nem is eredménytelenül. Több terméket és terméktípust le kellett vetetni a polcokról.

Az ellenőrzés szemrevételezés alapján történik, tehát a hatóság munkatársai a helyszíni ellenőrzések során vizsgálják azt is, hogy a forgalmazásra kihelyezett termékek veszélyesek lehetnek-e. Amennyiben igen, mintát vesznek belőlük, amelyet laborba küldenek. Ha vizsgálat eredménye igazolja, hogy az áru forgalmazása nem felel meg a szabályoknak, akkor hatósági eljárás indul, amely végső soron az adott termék forgalmazásának megtiltását is jelentheti.

Fotó: Elek Szilveszter

Veszélyes elemek

- Az egyik legveszélyesebb termék az alkáli gombelem, számtalan alkalommal kell eljárnunk ezekkel kapcsolatban – osztotta meg velünk Kiss András. - Könnyen lenyelhetők, ami különösen veszélyes a gyermekekre, akik gyakran úgy ismerkednek a tárgyakkal, hogy a szájukba veszik, lenyelik őket. Az apró alkáli gombelem azonban nem csak mérete miatt lehet veszélyes, hanem azért is, mert a külső fémborítását könnyen lemarja a gyomorsav, így, ha lenyeli azt egy apróság, a termékben lévő higany a gyomrába kerül és akár a halálát is okozhatja.

Az Unióban jogszabályi szigorításokkal kívánják elérni, hogy csökkenjen ezen termékek higany tartalma, de ezeket az intézkedéseket nem minden gyártó veszi figyelembe.A legtöbb kicsiknek készült játékba ilyen elem való. Gyakori, hogy a gyártók nem rögzítik jól a termékük elemfedelét, így a gyermekek könnyen hozzájuthatnak a gombelemekhez.

Gyerek kezébe nem való

- Az apróságoknak készített árukkal kapcsolatban azonban számos más kirívó esettel is találkozunk – tudtuk meg a szakembertől. - Jelenleg a lövedékes termékek okozzák a legtöbb problémát. Utóbbiakkal nem csupán azért kell vigyázni, mert sérülést okozhatnak. Nagyon sokukba olyan lövedék való, aminek tapadókorong van a végén. Ezeket sokszor megnyálazzák a gyermekek, ami azért veszélyes, mert a puhábbak elkészítéséhez olyan vegyi anyagokat, lágyítókat használnak, amik a szervezetbe kerülve felnőttkorban akár meddőséget is okozhatnak – tette hozzá.

A hatósághoz gyakran futnak be lakossági bejelentések is. Így jutott a tudtukra, hogy egy vasi ruházati üzletben kapható olyan bébiknek készített zokni, amely fulladásveszélyes lehet. Erre a ruhadarabra bojtokat tettek csak azért, hogy dekoratív legyen. Azonban a bojtokat nagyon gyengén rögzítették, így azokat egy kíváncsi csecsemő könnyen leszedheti és a szájába veheti.

Van olyan termékcsoport is, ami a gyermekekre és a fogyatékkal élőkre egyaránt veszélyt jelent. Ezek az élelmiszerrel összetéveszthető termékek. Ilyen a nyalóka formájú radír, a gyümölcs alakú gyertya vagy a rágógumival összetéveszthető fürdőgolyó. Azt, hogy ezek nem élelmiszerek, az egészséges felnőttek többnyire meg tudják állapítani, a gyermekek, vagy a fogyatékossággal élők viszont sok esetben nem.

Lángra lobbant vasaló

- Nem szabad megfeledkezni a szintén gyakran szabályellenes elektronikai cikkekről sem – mondta a fogyasztóvédelmi szakügyintéző. - Ezekhez nem csupán vásárlás, de nyereményjáték során is hozzá tudunk jutni. Nemrégiben vendéglátóipari egységekben lehetett nyerni gőzvasalókat és kenyérpirítókat. Ezekkel az volt a probléma, hogy nem volt bennük földelés, így áramütés- és tűzveszélyesek voltak. Az egyik vizsgált vasaló például lángra kapott, miközben a laborban terhelésnek tették ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!