Hírek

2015.11.28. 20:05

Fel kell készítenünk a lelkünket arra is, hogy örülni tudjunk egymásnak

Szombathely - Advent a felkészülés időszaka. Isten ünnepet rendez nekünk, melyet be kellene fogadnunk, erre azonban fel kell készítenünk a lelkünket. Advent szimbóluma a koszorú, a gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A lila a megbánás, a rózsaszín pedig az öröm színe.

Bajdó Bettina

Dr. Németh Norbert egyetemi lelkész, főiskolai tanár elmondta, hogy adventnek két jelentése is van. Egyszer az Úr érkezését, Jézus első eljövetelét jelenti. Azokra az eseményekre emlékeztet minket, melyen Mária és József átment, amíg Jézus érkezését várták. Azokat a történéseket ismerhetjük meg advent négy hete által, melyek a szülőkkel történtek a kis Jézus születéséig. A másik jelentése pedig a második eljövetelre utal, a végítéletre.

- Az első jelentését megvalósult adventnek is hívjuk, hiszen egy anya szemével tekinthetünk gyermeke születésére - folytatta az egyetemi lelkész. - A szentmiséken az olvasmányokon keresztül is erre készítjük fel lelkileg a híveket. Keresztelő Szent Jánosról sokat beszélünk ezen időszak alatt, hiszen ő volt Jézus előhírnöke. Valamint az anyai várakozást mutatjuk még be. A másikra, a még meg nem valósult adventre is felhívjuk a figyelmet. Az első adventet mindannyian szeretnénk átélni, a másodikra pedig készen állni.

Dr. Németh Norbert egyetemi lelkész meggyújtja a koszorú első gyertyáját. A lila a bűnbánat, a szent fegyelem, az összeszedettség színe Fotó: Unger Tamás

Az egyháznak kétezer éves múlta visszatekintő hagyományai vannak. Advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyt megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számító időszak. A karácsonyi ünnepkör már a készülettel, advent első napjával elkezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

- Mint minden nagy ünnep előtt, úgy karácsony előtt is böjtöt hirdet az egyház - tette hozzá dr. Németh Norbert. - A böjt szintén az ünnep befogadását segíti. Az advent szó jelentése egyébként eljövetel. A latin adventus Domini kifejezésből származik, ami annyit tesz, hogy az Úr eljövetele. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken kisböjtnek nevezték ezt az időszakot. A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila, mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és az összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon az Úr eljövetelének közelségét ünnepeljük. Ennek a napnak a liturgikus színe a rózsaszín, mely az öröm egyben. Az egyház azt szeretné, ha ezt az időszakot tartalmasan töltenék az emberek. Ahogy sokszor emlegetjük, amilyen a készületed, olyan az ünneped is!

Az egyetemi lelkész szerint ilyenkor sokszor más dolgokkal foglalkozunk. Idegeskedünk, semmi sem úgy sikerül, ahogy elterveztük. Csak azon jár az agyunk, hogy minden tökéletes legyen 24-re, aztán a család megeszi a vacsorát, kibontjuk az ajándékokat, s az ünnepből nem marad semmi.

- Nem vásárolni, nem sürögni és forogni kellene - emelte ki a főiskolai tanár. - A mostani világ egyre jobban belepörget ebbe minket. Vasárnaponként ismét nyitva lesznek az üzletek, újra lehet vásárolni. Szerintem a karácsony a legpazarlóbb ünnep. Sokkal értelmesebben is el lehetne tölteni ezt az időszakot. A mindenható Isten pont nekünk rendezi ezt az ünnepet csendesen, nem feltűnően, hiszen az emberiség egykor a legnagyobb ajándékát kapta, jó volna ismét befogadni az ünnepet. Elterjedt szokás az adventi hétköznapokon hajnali misét tartani. E szertartásokon különös hangsúlyt kap Szűz Mária tisztelete és a karácsonyi várakozás. Szeretnénk életünk üresjáratait kitölteni, valamint azt, hogy az emberek különbséget tudjanak tenni a lényeges és lényegtelen dolgok között. Az advent kicsit olyan, mint egy nagy doboz, melyben el van rejtve egy kisebb doboz, majd egy annál is kisebb doboz. A legvégén pedig a legkisebb dobozban van a legnagyobb ajándék, maga Jézus.

Az adventi koszorú általában fenyőágból készül, kör alakú, négy gyertyával díszítik. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, öröm, szeretet.

- Fontos, hogy azok, akik egy családon belül ellenségeskednek, békejobbot nyújtsanak egymásnak - hangsúlyozta a lelkész. - Ha egy asztalhoz haraggal ülünk le, akkor étvágytalanok leszünk. A család elemi érdeke is az, hogy ne legyen veszekedés. A szívünkben legyen betlehem. Érnek minket sikerek és kudarcok az életünk során, ha beépítjük a hitet az életünkbe, akkor az Úr támaszunk lehet mindenben. Vele együtt tudunk örülni, s tudunk kihez fordulni a bajban. Advent végéhez közeledve a csúcspont a karácsony, amikor a szállást nagy nehézségek árán megtalálja a szent család. Ezen a napon a családok imádságot visznek haza a templomból. Az adventi koszorú mellett a hívek ugyanazt az imát mondják el egymásért is. A hajnali miséknek más küldetése is van. Sokan egyedül vannak, az ünnepek közeledtével magányosabbnak, depressziósabbnak érzik magukat. A hajnali miséken az együvé tartozást is erősítjük. Ezekben az időszakokban többször kopogtatunk be mi is az egyedül lévőkhöz. Szociális otthonokba is ellátogatunk, odaállunk azok mellé az ágyak mellé, ahol régen nem voltak már családtagok. Nagyon fontos üzenete az adventnek, hogy Isten egy családban jelent meg.

A lelkész szerint mindenki próbáljon örülni annak, hogy együtt van a család! Isten ünnepet rendez, ezt nekünk be kellene fogadni. Ám erre a lelkünket fel kell készíteni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!