Hírek

2017.06.05. 18:00

Felelősek vagyunk egymásért - Vas megyében is megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról

Június 4-e nem gyásznap, hanem a nemzeti összetartozás napja. Megyeszerte ünnepeltek.

Vas Népe

A magyar Országgyűlés 2010-ben fogadta el a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, és nyilvánította június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává. Vas megyében több helyen is megemlékeztek a tragikus békeszerződésről, és egyben megünnepelték a nemzeti összetartozás napját is. – Súlyos, nagyon súlyos ítélet volt a trianoni békeszerződés, amelyet nem lehetett megérteni, és nem lehetett feldolgozni sem. Évtizedekre meghatározta országunk sorsát – mondta Illés Károly alpolgármester vasárnap Szombathelyen a Szent István parkban, az I. világháborús hősi emlékműnél tartott ünnepi beszédében.

 

Illés Károly emlékeztetett: az elcsatolt területekkel együtt mintegy 3,2 millió honfitársunk került a határon kívülre. Az elszenvedett veszteségekhez hasonló megrázkódtatás Mohács óta nem érte Magyarországot. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy június 4. mégsem gyásznap, hanem a nemzeti összetartozás napja: azé a felemelő érzésé, hogy mi, magyarok összetartozunk, és értelmetlenek a "határon túli" és a 'határon inneni' kifejezések, hiszen csak egy magyar nemzet van, és minden magyar felelős minden magyarért.

Koszorúzással folytatódott a műsor, majd az emlékezés virágait és a kegyelet mécseseit helyezték el az egybegyűltek a parkban Merkly Ferenc szobrászművész alkotásánál, a 83-as gyalogezred emlékművénél. A Boglya Népzenei Együttes, az Ungaresca Táncegyüttes és Balogh János, a Weöres Sándor Színház művésze voltak az ünnepi műsor közreműködői.

Csütörtökön este ünnepi emlékezést tartott a Herényi Kulturális és Sportegyesület is. - Méltósággal emlékezünk történelmünk e tragikus pillanatára - ezt Koczka Tibor, Szombathely alpolgármestere mondta beszédében,

CELLDÖMÖLK - Büszke dolog magyarnak lenni - Majthényi László a Vas Megyei Közgyűlés elnöke zárta e mondattal beszédét a Nemzeti összetartozás napján tartott megemlékezésen.

Majthényi László kitért arra, hogy a mostani évfordulón egy napra esik pünkösd, az összetartozás napja és a csíksomlyói zarándoklat 450 éves hagyománya. Ez a nap így okot ad a bizakodásra, különösen egy olyan kultikus helyen, mint Celldömölk, a maga messzire tekintő Ság hegyi emlékkeresztjével; a Turul-szobornál, az országzászló alatt állva hihetünk igazán az összetartozásban. Fiataljaink százai, ezrei ismerkedhetnek a Bethlen-program által nyújtott lehetőséggel, és ismerhetik meg hazánk élő múltját, barátságok köttetnek ezerszám, kapcsolatok szövődnek, és testvértelepülési megállapodások hosszú sora bizonyítja - összetartozunk.

KERKÁSKÁPOLNA A hetvenfős Kerkáskápolnán több százan jelentek meg az emléknap alkalmából, ahol a különféle kulturális programokkal, könnyűzenei koncertekkel, szlovén és magyar tűzoltók bemutatóival igyekeztek ápolni a kapcsolatokat, ezzel járulva hozzá az emléknap céljainak megvalósulásához. A település polgármestere, Keserű József köszöntőjében emlékeztetett: - Tudjuk, hogy jó néhányan ellenálltak a trianoni döntésnek vagy az önkéntes területfoglalásnak. Hősies ellenállása nyomán így lett Kercaszomor is a legbátrabb falu.

KŐSZEGFALVA A helyi templomban ünnepi szentmisével vette kezdetét a prog-ram, majd a Hősi emlékműnél gyűltek össze a résztvevők. A koszorúzáson részt vett Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője, valamint Huber László, Kőszeg polgármestere is. Emlékező beszédet mondott dr. Kapiller Sarolta, a Kőszegi Járási Hivatal vezetője. - A mostani ünnep egyszerre emlékezik a múltra és tekint a jövőbe. Összetartja a közösséget - fogalmazott beszédében a hivatalvezető. Mint mondta, itt az ideje annak, hogy újra hősként viselkedünk, többek között azzal, hogy őseink hősiességével is számot vetünk.

 

Kapiller Sarolta emlékeztetett, szinte nem volt olyan család, ahonnan ne ment volna valaki a háborúba azért, hogy a hazáért harcoljon. A névtelen és ismert magyarok névsorát az egész országban, így Vas megyében is rengeteg emlékmű őrzi, azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy mi magunk is ápoljuk örökségüket.

A beszédet követően az emlékezők koszorúkat helyeztek el.

SÁRVÁR - Tudjuk, hogy a Szent Korona jelképezte ezeréves Magyarország ma is egy nemzet - fogalmazott beszédében dr. Kereszty Gábor, a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület elnöke a város főterén tartott ünnepségen. Sárváron e napon emlékeznek meg a Szent Korona másolata látogatásának az évfordulójáról is. A világháborús emlékműnél külön tábla idézi fel koronalátogatást. A Szent Korona oltalma napjainkban is működik, csupán hitünkkel kellene megsokszorozni annak az erejét - zárta gondolatait dr. Kereszty Gábor. A lovasszobor talapzatánál a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület, valamint Sárvár Város Önkormányzata helyezett el koszorút.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!