Feljegyzések a frontvonalról

Németh Antal, a Vasvári Újság alapítója és főszerkesztője, a Vasvári Múzeum megalapítója „végtelenül egyszerű, örökké mosolygó, derűs és szerény ember volt, pedig szűkebb hazája, Vasvár életében több mint fél évszázadon át jelentős közéleti szerepet töltött be", amint azt dr. Dömötör Sándor, egykori munkatársa és barátja írta róla. Emlékét Vasváron a róla elnevezett utca és posztumusz díszpolgári címe is őrzi.

Németh Antal már tanulóéveiben barátkozni kezdett az írással. Első cikkei és versei 1910 körül jelentek meg. Ügyvédi irodában végzett írnoki munkája mellett, mint a Szombathelyi Újság tudósítója folytatta a publikálást míg nem megkapta a behívóját a 83. számú gyalogezredhez.

A bevonulás és a frontszolgálat nem jelentette az írással való szakítást, sőt 1914-1918-ig írt naplója a legizgalmasabb írásai közé tartozik, melyet felesége, majd lánya hosszú évtizedekig őrzött.

Németh Antal közel négy évet töltött frontszolgálatban. Büszkén viselte kitüntetéseit. Fotó: Archív

Dédunokája, Csukás Péter nemrégiben vette először kézbe a megsárgult lapokat, és elhatározta, hogy megpróbálja feldolgozni a naplót, amely így kezdődik:

„1914. augusztus 25-én vonultam be a 4-beli regrutákkal együtt a szombathelyi 83-as kaszárnyába. Pár nap múlva az ezredet áthelyezték Bécsbe; szedtük-vettük sátorfánkat, s amúgy regruta módra felszerelve, búcsút mondunk a szombathelyi kaszárnyának. Gyilkos forró nap volt, és mi éppen a déli órákban masíroztunk végig Szombathely utcáin ki az állomásra. (...) Lányok virágot adtak, férfiak cigarettát, s mindenkinek volt egy-egy kedves szava hozzánk, jóllehet se azelőtt, se azután nem ismertük egymást. A Hollán Ernő utcába érve a Szombathelyi Újság szerkesztőségének ablakából elkiáltja magát valaki: Ni-ni, a vasvári tudósítónk!"

A száz éves, háborús körülmények között ceruzával papírra vetett kézírás elolvasása nem kis feladat, de Péter szerint megéri a fáradtságot. A kis füzeteken keresztül Németh Antal nem csak a korabeli katonaéletbe és harcokba ad közeli betekintést szinte szépirodalmi stílusban, hanem kendőzetlenül ír a személyes meglátásairól, érzelmeiről is. És a háború borzalmairól:

„Igen szomorú ez a szép mező. Egy óriási temető... Néhol egy-egy ijedt ábrázatú paraszt mászkál a földjén, meg-megáll s bambán nézi a fehér arcú hősöket, akik az ő földjére feküdtek le örök pihenésre."

Németh Antal a frontszolgálat évei alatt kétszer is könnyebben megsérült, de egyszer sem jött haza. Végül 1918. augusztus 4-én vérhassal került az udinei kórházba, itt érte 45 havi folyamatos szolgálat után az összeomlás.

Hazatérése után folytatta írnoki tevékenységét, emellett létrehozta a Vasvári Újságot, melyet 1926-tól 1938-ig szerkesztett is. A megye történetébe már ezzel is beírta nevét, majd – egy szikvízgyártói kitérő után – 1951-ben megnyílhatott az által összegyűjtött   tárgyakból, valamint a Savaria Múzeum és  a  Nemzeti  Múzeum kölcsönanyagából a vasvári járási  múzeum. 1965-ig, haláláig  vezette  az intézményt.

Csukás Péter célja, hogy jövőre – az I. világháború kitörésének, egyben a napló kezdetének – 100. évfordulójára megjelenhessen egy könyv dédapja írásaiból. Az eddig elkészült anyagot elküldte a Honvédelmi Minisztériumnak is, ahol ígéretet kapott egy az I. világháborúval foglalkozó hadtörténész kijelölésére, akivel együttműködve folytathatja a napló feldolgozását.

Jóakaratú segítségben egyébként nincs hiány: Benczik Gyula, a Vas Megyei Levéltár kutatója is felajánlotta a segítségét a dokumentumok feldolgozásához.

NINCS NEKÜNK KRISZTKINDLÜNK

A legnehezebb napok talán az ünnepek lehettek. 1914 szentestéjén Németh Antal ezt írta: „Karácsony este van, Jézus születése. A lelkemben ünnepi hangulat van és fáj hogy nem látok mást is ünnepelni. Nincs itt karácsonyfa, nincs itt öröm sehol. Jobbmódú lengyel gazda szobájában vagyunk. Két kis gyerekük van, a gazda és felesége egy imádságos könyvből énekelgetnek, a gyerekek sírnak, bőgnek. Mi négyen beszélgetünk a mi karácsonyunkról, az otthoniakról. Nincs nekünk Krisztlkindünk pedig eleget gyűjtöttek a katonák karácsonyára. Mindössze kapitányunktól kaptunk fejenként 7 darab cigarettát. Csak kenyeret kapnánk elegendőt!"