Hírek

2016.12.17. 17:33

Fellobbant a negyedik gyertya lángja is Celldömölkön

Celldömölk önkormányzata, az Együtt Celldömölk Városért Egyesület és a KMKK szervezésében zajlott a karácsonyt megelőző utolsó adventi rendezvény.

Gyuricza Imre

A Liszt Ferenc Vegyeskar éneke vezette be az eseményt. Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében a szeretet ünnepének fontosságáról beszélt, és hozzátette, hogy az év minden napján hasonlóképpen kellene éreznünk.

Majthényi László, Rác Dénes evangélikus és a háttérben Németh Tamás református lelkész Fotó: Gyuricza Imre

A történelmi egyházak igehirdetését követően helyi művészeti csoportok műsora következett.

Kemenesalja Néptánccsoport

A Kemenesalja Néptánccsoport ptodukciójával folytatódott az adventi rendezvény. Majd ismét az énekkar következett, természetesen karácsonyi dalokat adtak elő. Őket követték a Tücsök Bábcsoport hópihéi, akik igyekeztek egy kis havat varázsolni a sokadik, hó nélküli adventi estébe.

Tücsök Bábcsoport

A Soltis Lajos Színház betlehemes darabbal érkezett, és pillanatok alatt vidám hangulatot teremtettek a pásztorok.

Soltis Lajos Színház

A rendező egyesület teával, forralt borral és harapnivalóval várta a rendezvényt követően a megjelenteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!