Hírek

2017.03.15. 19:30

1,75 millió kilométer balesetmentesen Gersei Tamás mutatója - díjazták érte

Szombathely - Öt olyan vasi buszsofőr munkáját ismerték el, akik legalább 1,5 millió kilométert tettek meg balesetmentesen. Köztük volt Gersei Tamás is. Vele beszélgettünk a hivatásáról.

Budai Dávid

A közlekedési vállalatok hagyományosan mindig elismerték azokat a sofőröket, akik biztonságosan rótták az utakat. Nincs ez másképpen a hat Volán társaságot egybeolvasztó ÉNYKK Zrt.-nél sem - ehhez azonban nagyon sokat kell menni. Nekünk, akik csak jóformán kedvtelésből ülünk a volán mögé, 150 ezer kilométert megtenni is nagyon nagy dolog, ugyanis ehhez az átlagos magyar vezetési szokásokat figyelembe véve cirka tíz évre van szükségünk.

Ez alatt az évtized alatt egyetlen egyszer sem szabad hibáznunk. Ha pedig azt a teljesítményt szeretnénk elérni, amiért a napokban Gersei Tamás szombathelyi autóbuszsofőrt elismerték, száz évig kellene hiba nélkül vezetnünk, vagy ahogyan ő tette: 35 évig. Ehhez azonban évente annyit kellene az utakon tölteni, hogy akár másfélszer megkerülhetnénk a Földet.

A szombathelyi buszsofőr már csaknem 44-szer megkerülhette volna bolygónkat. 1,75 millió kilométeren van túl úgy, hogy közben nem okozott balesetet, sőt szerencséje volt, mert az igazán rázós közlekedési szituációk is elkerülték. Mindezt szokásos, nagykanizsai útja után osztotta meg velünk Gersei Tamás, aki mint kiderült, egyáltalán nem sofőrként kezdte pályafutását, hiszen végzettsége szerint bútor-asztalos. Egy évet dolgozott is a szakmájában, csakhogy 1982-ben szóltak neki, hogy üresedés van a fuvarosoknál, ha szeretne teherautóra ülni, itt a lehetőség. Még 18 éves sem volt, amikor úgy döntött, belevág. Megszerezte a jogsit, és elment teherautósofőrnek - Végigjártam a ranglétrát, először a sörösöknél voltam.

Gersei Tamás éppen negyed évszázada szállít utasokat a legnagyobb biztonságban. Eddig 1,75 millió kilométert tett meg balesetmentesen Fotó: Unger Tamás

Ott napi három-négy fuvart kellett csinálni, fuvaronként 320 rekeszt vittünk, és bizony sokszor nekünk kellett pakolni is. A katonaságnál aztán a határőrökhöz került, és mivel látták, hogy profi sofőr, ott is teherautót vezetett. Visszatérve a civil életbe Gersei Tamás továbbra is maradt a tehergépkocsiknál, ahol egy idő után jöttek a hosszabb fuvarok, sokszor az ország másik végébe kellett vinni árut. Teltek-múltak az évek, és egyszer csak lehetőség nyílt arra, hogy ne csak árut, hanem embereket is szállítson. Igaz ugyan, hogy az áru nem szól vissza, a személyszállítás azonban mégiscsak sokkal kellemesebb, tisztább és kényelmesebb munka. Akkoriban meg kellett várni, hogy üresedés legyen a Volán társaságoknál.

Nem úgy volt, mint most, hogy folyamatos az autóbuszvezető-felvétel. Mindennek 25 éve. Annak pedig nagyjából hat esztendeje, hogy Gersei Tamás minden második nap tesz a buszával egy nagykanizsai fordulót. Mert így van ez, a sofőrök általában ugyanazzal a busszal, ugyanazokat az utakat róják. Régen voltak nagyobb presztízsű utak, ahonnan az idősebb sofőröket kirobbantani sem lehetett, ma már ez nincs így - meséli az elismert sofőr, akitől megtudtuk, hogy neki az elmúlt negyed évszázad alatt nem voltak különleges élményei, meghökkentő esetekben sem a buszon, sem útjai során nem volt része.

Még a problémás utasok is elkerülték. Persze az előfordult, hogy a túl vidám fiatalokra a hajnali járaton rá kellett szólni, de ők szerencsére percek alatt elaludtak, nem volt gond. - Azt viszont megfigyeltem, hogy az autósok sokkal türelmetlenebbek, mint korábban, egyre gyakrabban látom, hogy sokan kezdenek meggondolatlan előzésekbe. Régen még előzékenyen kiengedtek az autóbuszöbölből az autósok, mostanában van, hogy perceket kell erre várni - mesélte.

Családja a hosszú évek alatt megszokta, hogy hol otthon van hétvégéken és ünnepnapokon, hol pedig munkába kell mennie. A vezetést pedig ő szokta meg, így az nem fárasztja, a közlekedési szituációk, az időjárás, vagy az utasok viselkedése viszont sokat javíthat, vagy ronthat hangulatán, ám ez a vezetés minőségét nem befolyásolja, csak hát mégsem mindegy, hogyan telt el a nap. Ha pedig éppen nem embereket szállít, akkor legszívesebben olvasgat, vagy kertészkedik. Személyautót már egyre ritkábban vezet, azt megteszik helyette fiai. Kiszámoltuk, nagyjából öt év kell még ahhoz, hogy meglegyen a 2 millió kilométer balesetmentesen. Reméljük, meglesz az is.

AZ ÉNYKK ZRT. ELISMERTE A LEGJOBBAKAT

Hőbér István Lajos garázsmestert, Szemes Antal főművezetőt, Farkas Zoltán üzemviteli karbantartót, Horváth Imre autóbuszvezetőt, valamint Virág Attila portást 45 éve végzett munkájukért ismerték el. Körtvélyes Károlyt és Tóth Kálmánt 1,5 millió, Gersei Tamást és Szabó Bélát 1,75 millió, Skrapits Miklóst pedig 2 millió kilométer balesetmentes közlekedésért tüntették ki. Az év buszvezetői Tamaskó Szabolcs, Kupi Károly és Szkalák József lettek, az év karbantartója címet pedig Vertetics Ferenc autószerelő érdemelte ki. Rajtuk kívül még 15-en részesültek vezetői, vezérigazgatói dicséretben, vagy kaptak Szent Kristóf-emlékérmet.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!