Hírek

2015.10.11. 19:13

Gesztenyés hétvége: Esőben is kitettek magukért a velemiek

Velem – Szombaton és vasárnap rendezték meg Velem legnépszerűbb programját, a Gesztenyefesztivált.

Cseszkó Tamás

A vasi településre érve zsongó tömeg fogadja a látogatókat, a hagyományos Gesztenyeünnep bizony elmaradhatatlan rendezvénye Velemnek. Habár hivatalosan csak szombaton délután kettő órakor kezdődött a program, a Fő utcán már délelőtt az érdeklődők tömkelegének látványa csalogatja a vendégeket. No meg a különböző ételek és italok illata, mely az egész faluban terjedt, ezzel is jelezve: minden finomság megtalálható a kínálatban. Sült gesztenye, gesztenyepüré, gesztenyés palacsinta, gesztenyeleves, és amit csak el tudnak képzelni, hogy gesztenyéből készülhet. Persze mindemellett megtalálhatók voltak a hagyományos vásári ételek is: hamburger, hot dog, kürtőskalács és egyéb kézműves termékek. A velemiek bizony kitettek magukért, szívvel-lélekkel sütötték a gesztenyét. Császár István húszéves fiatalember, nem először porciózza az őszi termést, azt mondja, a gesztenyesütésnek megvan a maga titka, melyet ő családtagjaitól tanult el. – Az ünnep valóban ünnep, hiszen ilyenkor másokkal is meg tudjuk osztani az elvégzett munkánk gyümölcsét – mondja István, hozzátéve, hogy hosszú ideje készülnek ezekre a napokra, a gesztenyesütő berendezés pedig ezúttal sem hagyta cserben őket. – Számomra azért is különleges ez a rendezvény, mert tavaly itt ismerkedtem meg a barátnőmmel, Dórával, akivel ma már együtt szorgoskodunk – árulta el Császár István.

Putyora Eszter Mészáros Hannát, Mészáros Pétert és Mészáros Gabit kínálja gesztenyével. Fotó: Ohr Tibor

A megnyitón dr. Hende Csaba is beszélt, aki a község egyik híres alakjának üzenetét hozta. Törőcsik Mari, aki hosszú évtizedek óta itt tölti a nyarakat, nagyon sajnálta, hogy most nem lehet jelen, de Hende Csabán keresztül mindenkit biztosított, hogy lélekben ő is ott jár-kel a nézelődők közt.

– Több mint húsz éve rendezik meg a velemi Gesztenyeünnepet, de már második éve a község önállóan hozza létre a rendezvényt. Nagyon nagy rendezvény, több ezer ember látogat ide. A főszerepben természetesen a gesztenye áll: a környéket is a gesztenyeerdők teszik varázslatossá. Most, szüret idején főleg sok sütemény készül belőle, de idén újra levest és lekvárt is főztek belőle. Nem csak az árusok, hanem a látogatók száma is növekszik évről-évre, lassan el kell gondolkodnunk rajta, hogy kiterjesszük a falu más részeire is a rendezvényt – mondta Szél Józsefné, Velem polgármestere. A vásár mellett színes programokkal is várták az érdeklődőket: fellépett az Ataru Taiko japán dobszínház, a Ferrum Színházi Társulat, a gyerekeket pedig a Szamóca Színház szórakoztatta. Külön kiemelendő, hogy a várható esőre való tekintettel a szántóföldön kijelölt parkolóban traktor is állt, és az eső eleredtével azonnal szolgálatba állt, hogy segítsen az autóknak kijutni az útra – bár annyira nem volt sok csapadék, így a legtöbb autó traktor nélkül is ki tudott hajtani a földről. Vasárnap az eső ellenére még mindig voltak olyanok, akik rendíthetetlenül álltak sorba a gesztenyéért. Bár az időjárás nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, az árusok helytállásának köszönhetően nem maradtak szégyenben a velemiek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!