Hírek

2009.02.24. 03:29

Háborog a kis falu, nem akarják a gyorsforgalmit

<b>Eisenstadt, Ólmod </b>- Pénteken negyedszer tanácskoztak osztrák (ASFINAG) és magyar (Nemzeti Infrastruktúra Zrt., azaz NIF) szakemberek az osztrák S31-es gyorsforgalmi út meghosszabbításáról.

Némethy Mária

Az út meghosszabbítása Burgenlandban már régóta eldöntött tény, a pontos nyomvonala körül azonban huza-vonák vannak. Főként azért, mert a három közül az egyik tervezet szerint az útvonal a burgenlandi Klastrom (Klostermarienberg) és a szomszédos Ólmod között haladna. Az ólmodiak azonban tiltakoznak ez ellen.

- A hétvégi busójárásunkon harakiri volt. Velem együtt keményen háborogtak a falu lakói amiatt, hogy meg sem hívtak bennünket a tárgyalásokra. Egyetlen érintett település polgármesterét sem - mondta el Ólmod polgármestere, Hergovich Vince, aki többször is kihangsúlyozza: az útvonal harmadik variációját két éve kezdték el hajtani az útépítők. Szerinte azért, hogy a kőszegi almásokat kikerülje az út.

- Azzal nem törődnek, hogy ebben az esetben túl közel lenne az út a falunkhoz, a közepétől 500-600 méterre, a szélső háztól mindössze 50-re. Csak abba tudunk kapaszkodni, hogy a rendezési tervünkben benne áll: alagutat kell építeni. Az pedig túl drága lesz - mondta el Ólmod polgármestere, aki 2006-ban azzal kampányolt falujában a polgámesteri székért, hogy megakadályozza az útépítőknek ezt a tervét.

A megbeszélésre tolmácsként hívták meg Básthy Bélát, Kőszeg alpolgármesterét.

Az NIF kommunikációs vezetője kérésünkre közölte lapunkkal: pénteken az osztrák fél bemutatatta az M87/S31 út határon áthaladó nyomvonaltervezetét, amelynek alapadatait a múlt évben már egyeztettük. A megbeszélésen tájékoztattuk az osztrák felet az érintett települések nyomvonalat érintő ja- vaslatairól. Megállapodtunk, hogy március végén egy közös roadshow keretében fogjuk tájékoztatni az érintett önkormányzatokat és a települések lakóit az NIF Zrt. és az ASFINAG által javasolt nyomvonalról, mely megfelel a környezetvédelmi, műszaki és gazdasági feltételeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!