Hírek

2010.06.18. 16:40

Hende Csaba: egyre rosszabb a biztonsági helyzet Afganisztánban

Egyre romló biztonsági helyzetben dolgoznak a magyar katonák Afganisztánban - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken az MTI-nek. A tárcavezető szerdán utazott a közép-ázsiai országba, hogy tájékozódjon a katonák helyzetéről.

MTI

Hende Csaba kijelentette: a katonák a felszerelésükkel alapvetően elégedettek, de két ügyben vizsgálatot kezdeményezett. Ki kell vizsgálni, hogy a nemrégiben Mazar-i-Sarifba érkezett magyar katonákat miért sátrakban és nem páncélozott konténerekben szállásolták el, illetve azt is, hogy a Kabulban dolgozó logisztikai kiképzők miért nem kapták meg időben a páncélozott terepjárókat, amelyek nélkül kénytelenek voltak harcjárművekkel közlekedni a városban.

Mindkét ügyben felmerül a szervezési probléma, vagy a személyi felelősség kérdése - tette hozzá. Szintén a katonák biztonságát érinti, hogy a Puli Humriban lévő magyar bázis egy völgyben fekszik, amelyet magas hegyek öveznek; a magaslatok másik oldalán már a felkelők kezén lévő terület van. A helyzet nyugtalanságra ad okot, ezért a miniszter tárgyalt a NATO helyi politikai és a katonai döntéshozóival a helyzet kezelése érdekében.

Többek között erről is tárgyalt Stanley McChrystal vezérezredessel, a nemzetközi NATO-erők (ISAF) parancsnokával, és kérte támogatását a katonai felderítésben, illetve, ha esetleg megtámadnák a bázist. 

Hende Csaba tárgyalt Abdul Rahim Vardak afgán védelmi miniszterrel is, akitől azt kérte, hogy segítsen a Puli Humriban lévő tábor körüli földek kisajátításában, ami tovább növelhetné a katonák biztonságát, ráadásul növelhetnék a magyar bázist is.

A tárcavezető elmondta azt is, hogy hamarosan jelentős hadműveletek kezdődnek Afganisztánban, amelyek eredményétől azt várja a nemzetközi közösség, hogy a törvényes afgán kormány, illetve az irányítása alatt álló hadsereg és rendőri erők képesek lesznek önmaguk garantálni a biztonságot. 

Remélik, hogy hamarosan eljön az a pillanat, amikor a NATO átadhatja a felelősséget maguknak az afgánoknak - tette hozzá.

Ezért is van szükség arra, hogy szövetségeseinkkel együtt erősítsük erőinket és növeljük az erőfeszítéseinket. Magyarország a csapaterősítés részeként még több kiképzőt küld majd az országba és ősztől újra átveszi a kabuli nemzetközi repülőtér vezetését - mutatott rá.

A miniszter a látogatás során felkeresett minden magyar alakulatot, így például a tartományi újjáépítési csoport (PRT) katonáit, akik Afganisztán északi részén, Puli Humriban szolgálnak, vagy a magyar-amerikai összekötő és tanácsadó csoportot (OMLT) is. 

A tárcavezető ezek kívül látogatást tett a tartomány kormányzójánál és több magas rangú NATO-tisztviselővel is találkozott.

Magyarország 2003. óta vesz részt a NATO afganisztáni missziójában. A honvédségnek jelenleg több mint 360 katonája vesz részt az ISAF műveleteiben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!